eur:
394.53
usd:
370.23
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Óriási kockázatot vállal több tízezer autós

Óriási kockázatot vállal több tízezer autós

Az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben idén szeptemberben - a járművek mindössze 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A segédmotoros kerékpárok nélkül számított 4,7 millió magyarországi gépjárműből

több mint 86 ezer nem rendelkezik érvényes biztosítással.

Az európai országok között Észtországban a járművek 1,4 százaléka, Dániában 0,1 százaléka, Finnországban kevesebb, mint 1 százaléka nem rendelkezik "kötelezővel". Ugyanakkor Írországban az utakon közlekedő járművek 5 százalékának, Horvátországban csaknem 6 százalékának, Ukrajnában pedig több mint 33 százalékának nincs érvényes biztosítása.

Mint írták, nagy kockázatot vállalnak azok az autósok, akik nem rendelkeznek érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, ha ugyanis úgy okoznak balesetet, hogy nem volt érvényes szerződésük, akkor az akár több millió forintos kárt meg kell téríteniük.

Figyelmeztettek, hogy automatikusan az a jármű sem mentesül a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, amelyik hosszabb ideje nincs használatban; erre csak a forgalomból történő - ideiglenes - kivonás ad lehetőséget.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×