eur:
393.75
usd:
365.49
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Óriási fizetésemelés érkezik a jövő héten

A jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Az államtitkár emlékeztetett, a kormány döntése nyomán mind az orvosoknak, mind pedig az ápolóknak november elsejétől megemelkedett a bére, azt december elején kezdik utalni.

Az orvosok esetében a múlt évi 107 ezer forintos emelés után idén egy újabb, 100 ezer forintos többlet jelentkezik a decemberi fizetésükben. Az ápolóknál a tavalyi 26,5 százalékos emelkedés után egy újabb, 12 százalékos többlet várható - tette hozzá.

Az államtitkár közlése szerint egy több éve munkaviszonyban álló szakápoló alapbére 2010-ben 91 400 forint volt, ez most novemberben 183 ezer forintra emelkedett, míg egy 19-21 éve a szakmájában dolgozó szakápoló alapilletménye a 2010-es 106 ezer forintról, 209 814 forintra nőtt.

A jövő évben további 8, majd 2019-ben újabb 8 százalékkal emelkedik az ápolók és a szakdolgozók bére, így összesen - a négy év alatt - 65 százalékkal lesz több a bére - mutatott rá.

A szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészek bére 50 ezer forinttal nőtt novembertől, míg a védőnők is 33 ezer forintos bérpótlékban részesülnek - fűzte hozzá.

A mentődolgozók bére a novemberi emelésen felül a jövő év elejétől további 10 százalékkal nő majd, ami 2016 és 2018 között átlagosan 67 százalékos béremelést jelent.

Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a kormány az elmúlt években összességében 400 milliárd forintot költött az egészségügyi dolgozók béremelésére.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×