Szijjártó: Magyarország nem áldozza fel világpolitikai érdekből a kárpátaljai magyarokat - a nap hírei

InfoRádió
2017. november 24. 22:27
Az egészségügyi alapellátás megerősítését szorgalmazták az ágazat jelenlegi és volt vezetői. Egyiptomban 235 halálos áldozata és több mint száz sebesültje van a Sínai-félszigeten elkövetett terrortámadásnak

Magyarország nem áldozza fel a világpolitika oltárán a kárpátaljai magyarokat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Brüsszelben azt mondta: Ukrajna döntési helyzetben van, ugyanis ha számára valóban fontos az európai és euroatlanti integráció kérdése, akkor vissza kell vonnia a kisebbségek jogait sértő oktatási törvényt.

A jövő hónaptól 20 milliárd forintra pályázhatnak gépbeszerzéshez az építőipari vállalkozások - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály azután beszélt erről, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével megállapodást írt alá az építőipar teljesítményének növelése érdekében. A tárcavezető megismételte: az új lakások vásárlására 2019 végéig lehet igénybe venni a kedvezményes, 5 százalékos áfa-kulcsot, de ha az ágazat szereplői erre szakmai javaslatot tesznek, a kormány megvizsgálja a határidő hosszabbítását.

Megkezdődik a szegedi tudományos ipari park fejlesztése a lézerközpont szomszédságában. Az oktatási államtitkár elmondta, hogy a beruházásra 1 milliárd 700 millió forintot hagyott jóvá a kormány. Palkovics László hangsúlyozta: a nemzetközi tapasztalatok alapján a hasonló tudományos parkok akkor működhetnek sikeresen, ha szoros a kapcsolatuk egy nagy egyetemmel.

Az egészségügyi alapellátás megerősítését szorgalmazták az ágazat jelenlegi és volt vezetői. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a budapesti Medicina Konferencián rendezett kerekasztal beszélgetésen úgy vélekedett, hogy az alapellátásnak át kellene vennie a szakellátásban elérhető kompetenciákat. Gógl Árpád, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint a járásokra kell felépíteni a komplex egészségügyi ellátást.

Jövő héten tárgyalja az Európai Csalás Elleni Hivatal Magyarországgal kapcsolatos vizsgálatait egy uniós bizottság. Borbély Lénárd, a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló munkacsoport fideszes elnöke az InfoRádiónak elmondta: a testület előtte elküldi beszámolóját az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának.

Tanúként hallgatták meg a Czeglédy-üggyel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát az adóhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő, illetve az Altus Portfólió vezetője a meghallgatása után politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást. Az ügyészség szerint a Czeglédy Csaba által vezetett diákmunka-közvetítéssel foglalkozó társaság csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Újraindul a vasúti személyszállítás a Pozsony-Győr vonalon a jövő hónaptól. A járatokat a GySEV üzemelteti majd. December 10-étől naponta tíz vonat jár majd a vonalon.

Új elnök-püspöke van a magyarországi evangélikus egyháznak Fabiny Tamás személyében. Az egyház zsinata azután döntött erről, hogy a májusban nyugdíjba vonuló Gáncs Péter püspök benyújtotta lemondását. Az 58 éves Fabiny Tamás 2006 óta vezeti az Északi evangélikus egyházkerületet, megbízatása jövő novemberéig szól.

A német szociáldemokraták mégis hajlandóak tárgyalni a kormányalakítás előmozdításáról. A koalíciós tárgyalások kudarca után a szociáldemokraták elnöksége még úgy foglalt állást, hogy nem lépnek koalícióra a CDU/CSU pártszövetséggel. Azóta heves vita bontakozott ki a pártban arról, hogy helyes-e a nagykoalíció elutasítása.

Orosz és európai atomtudósokból álló vegyesbizottság keresheti az Európa fölött végigvonult sugárzó ruténium felhő forrását. Az orosz hatóságok azt állítják, egyik létesítményükben sem történt baleset, és nem tudják, honnan indult a felhő, amelyet szeptemberben az Ural déli részén mértek először, majd Európa-szerte észleltek.

Egyiptomban 235 halálos áldozata és több mint száz sebesültje van a Sínai-félszigeten elkövetett terrortámadásnak. A mintegy 40 merénylő Bír-el-Abd város mecseténél több pokolgépet robbantott fel a pénteki ima végén. A támadók ezután lőni kezdték a hívek a menekülőket, majd golyózáport zúdítottak a sebesülteken segítőkre és a mentőautókra. Az elkövetők elmenekültek.

Több mint duplájára, 13 év és öt hónapra növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság. Az egykori atléta tavaly júliusban kezdte meg büntetésének letöltését azután, hogy bűnösnek találták barátnője meggyilkolásában 2013. februárjában.