Itt a fordított Black Friday: vásároljon rászorulóknak!

InfoRádió
2017. november 24. 13:13
Vasárnapig 120 település 200 nagyáruházában gyűjt adományokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A szervezet munkatársa, Sczígel Andrea az InfoRádiónak azt mondta, az előző évekhez hasonlóan idén is várhatóan nagyjából 35 ezer nélkülözőnek tudnak segíteni az ünnepek előtt.

Három napon keresztül tartós élelmiszert gyűjt a kereskedelmi láncok áruházaiban Magyar Élelmiszerbank Egyesület – mondta el a szervezet munkatársa.

„Arra kérjük az embereket, hogy vegyenek tartós élelmiszert, és ajánlják fel a nélkülözőknek. Vannak olyan csapataink, akiket a Centrál Színház színészei erősítenek, így akár velük is találkozhatnak a vásárlók.”

Olyan termékkel lehet a legjobban segíteni, aminek a szállítása nem igényel hűtést, illetve azzal, amit magunknak is szívesen megvennénk – tette hozzá Sczígel Andrea.

„A gyerekek nagyon örülnek az édességeknek. Fontos, hogy a nélkülöző családoknak is legyen lehetőségük a vendéglátásra, készülhessen valamilyen sütemény is az akár több napig is kitartó, tartalmas vacsorához.”

Egyre sikeresebb ez a gyűjtés, tavaly 226 tonna gyűjtött a szervezet, amely 35 ezer nélkülözőnek segített – mondta el a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkatársa, hozzátéve, remélik idén is meglesz ez a mennyiség. Sczígel Andrea a csomagok elosztásáról elmondta, a háromnapos gyűjtésben résztvevő önkénteseik év közben is nélkülözőket segítenek, így tudják, hogy kiknek van szüksége segítségre.

„Figyelünk arra, hogy a helyben gyűjtött adományok a helyi rászorulókat segítse. Az adományok ilyen módon gyorsan el is jutnak a nélkülözőkhöz.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vásároljon rászorulóknak!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást