Magyar bíróság elé áll a hírhedt bombagyáros

InfoRádió
2017. november 23. 07:38
Magánvádas eljárásban vonhatják felelősségre a bombagyáros Dietmar E. Clodót, miután megrágalmazta a jelenlegi belügyminisztert és a kormányfőt - írja a Magyar Idők.

Perelőkészítő szakban van a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a Magyarországon a 2003-ban bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaélés miatt jogerősen tíz évre ítélt német bűnöző, Diet­mar Eduard Clodo elleni, rágalmazás vétsége miatt kezdődött eljárás - tudta meg a lap. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerint magánvádas büntető-, nem peres eljárásról van szó, amely egy magánszemély rágalmazás vétsége miatt tett feljelentése alapján indult.

A német bűnöző több fórumon is azt állította külföldön, hogy az 1990-es években személyesen adott át kenőpénzt a jelenlegi magyar miniszterelnöknek, illetve Pintér Sándor belügyminiszternek. Ezt többen is cáfolták.

A megjelentek alapján Tényi István hamis tanúzás bűntette miatt fordult a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez. Az ügyészség emiatt ugyan nem indított eljárást, ám álláspontjuk szerint felmerül a magánvádként üldözendő rágalmazás vétsége, így megküldték Tényi beadványát a PKKB-nek. A bíróság ekkor megbízta a BRFK V. kerületi kapitányságát, hogy nyomozza ki Clodo tartózkodási helyét, ahonnan idézhető a bíróságra.

Ezt követően lépett perelőkészítő szakba az ügy. A bíróság megkeresi a sértetteket, hogy kívánják-e képviselni a magánvádat, ha nem, az ügyészség még mindig átveheti a vád képviseletét. Ugyanakkor az alperest is megkeresik: ha az idézésre nem jelenik meg, körözést adhatnak ki ellene, illetve távollétében is lefolytathatják a magánvádas eljárást.