A következő két-három évben nem fog változni az építőipari áfa mértéke - a nap hírei

InfoRádió
2017. november 23. 22:16
Megkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése a nyugdíjasok számára. Mégsem hajlandó a koalíciós tárgyalások folytatására a német liberális Szabad Demokrata Párt.

Nincs újabb cégvásárlási terv a kormány előtt, ugyanakkor a piaci helyzettől függően lehet ilyen lépés - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a magyar állam akkor vásárol, ha úgy gondolja, hogy ez nemzetgazdasági vagy társadalompolitikai célt szolgál. A miniszter arról is beszélt, hogy az építőipari áfa a következő 2-3 évben nem fog változni, az ágazati cégeknek azonban segítséget kínálhatnak a pénteki építőipari csúcstalálkozón. Hozzátette: a kormány azoknak a nyugdíjasoknak is könnyebb elhelyezkedési lehetőséget akar kínálni, akik nem a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül kívánnak munkát vállalni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az állami szférában továbbra sem akarják lehetővé tenni, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is tömegesen vállaljanak munkát. Hozzátette: ez alól azonban kivétel például az oktatás és az egészségügy.

Decemberben dönt a 2020-tól kezdődő uniós költségvetési ciklusra vonatkozó javaslatokról a kormány - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezvényén kiemelte: jelentős fejlesztéseket akar végrehajtani a digitalizáció, illetve a közlekedési infrastruktúra területén a kabinet. Hozzátette: az egészségügyben és az oktatásban 2018-2022-ben jelentős béremelésre lenne szükség, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz.

Megkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése a nyugdíjasok számára. 2 millió 700 ezer nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg a tízezer forint értékű utalványt. Rétvári Bence államtitkár azt mondta, remélik, hogy mindenkihez még az ünnepek előtt eljut a küldemény. Ha a kézbesítő nem találja otthon az nyugdíjast, akkor értesítőt hagy a postaládájában, amivel az érintett tíz munkanapon belül személyesen veheti át az utalványait a postán. Ha ez idő alatt sem veszik át, akkor később a nyugdíjfolyósító igazgatóságnál lehet ismételt kézbesítést kérni. Az utalványokat jövő év végéig lehet levásárolni.

Hivatalosan is elindul a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek működése, miután a jegybank elfogadta a Central Szervező nyilvántartásba vételi kérelmét. A közlemény szerint a családok banki hitelezés nélkül, közösségi formában, jelentős - akár 4,5 millió forintos - állami támogatással finanszírozhatják új építésű lakásuk vásárlását. A tagok egy, vagy másfél évig gyűjthetik befizetéseiket. A szerződések szabadon választható értéke 10 és 40 millió forint között lehet. A jogosultságot szerzett tagok 1 éven belül jelölhetik meg a számukra legmegfelelőbb ingatlant.

Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évesnél fiatalabbaknak jövő júliustól - közölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt mondta, hogy a visszatérítés 25 ezer forintig jár. Hozzátette: a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket.

A terrorizmus, a kiberteret érintő veszélyek, a tömeges migráció, és az álhírek veszélyeit hangsúlyozták a felszólalók a budapesti NATO-konferencián. Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke kiemelte: a kibertér jelentősebb hadszíntérré vált, amelyben az egyes országok döntéshozatali mechanizmusának megzavarására, az infrastruktúra elleni komoly támadásokra van lehetőség.

A Nemzeti Közművek a jövőre új szolgáltatást indít: a lakosság részére napenergia tárolására alkalmas eszközöket és napelemeket telepít. A napelem panelek és finanszírozásuk terén 2018-ban komplex megoldással jelentkezik a társaság - közölte a cég elnök-vezérigazgatója egy budapesti szimpóziumon. Kóbor György azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közművek a most jól működő közműszolgáltatási rendszerre építve modern, innovatív, digitális megoldásokat alkalmazó otthonszolgáltatóvá kíván válni.

A természeti katasztrófák megelőzésére és kezelésére új európai rendszer létrehozását javasolja az Európai Bizottság. A cél az, hogy az unió gyorsabban és hatékonyabban tudja támogatni az árvizek, erdőtüzek, földrengések vagy járványok sújtotta országokat. Az angol mentés szóval rescEU-nak elnevezett rendszer tűzoltó repülőgépekkel, városi kutató-mentő csoportokkal, tábori kórházakkal segíti a tagállamokat szükség esetén, a költségeket pedig ilyenkor az unió állja.

Mégsem hajlandó a koalíciós tárgyalások folytatására a német liberális Szabad Demokrata Párt. Christian Lindner pártelnök a korábbi kijelentéseket pontosítva úgy fogalmazott: a sajtó tévesen értelmezte az FDP főtitkárának előző napi nyilatkozatát. Kiemelte: a tartalmi ellentmondások miatt vége a tárgyalásnak a CDU és CSU szövetségével és a Zöldekkel. Hozzátette: a Zöldek a liberálisokkal szembeni ellenséges kijelentéseikkel bizonyították, hogy nem is volt meg a kellő bizalom a közös kormányzáshoz.

Felállították a karácsonyfát a római Szent Péter téren. Az idei fát a lengyel katolikus egyház ajándékozta a Vatikánnak. A 28 méter magas és másfél tonnás fenyő Lengyelország északkeleti részéből származik. A hatvanéves fa néhány éve egy villám miatt veszítette el a csúcsát. A fenyőt a következő napokban feldíszítik, és december 7-én kapcsolják fel a díszkivilágítását.