A Dózsa György úti gázoló barátnője ellen is vádat emelhetnek

InfoRádió
2017. november 23. 13:53
A rendőrség szerint K. Szilvia egy nőt vert össze a Pozsonyi úton.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság iratismertetést tartott és vádemelést javasol K. Szilvia – a Dózsa György úti gázolással vádolt M. Richárd (egykori) barátnője – és H. Alexandra ellen.

A nyomozás adatai szerint a 23 éves K. Szilvia július 12-én, az esti órákban tettleg bántalmazott egy nőt, míg társa a 25 éves H. Alexandra a sértett segítségére siető járókelőket visszatartotta, illetve a bántalmazást mobiltelefonnal is rögzítette. Az általa rögzített felvételt K. Szilvia az interneten,

egy közösségi oldalon közzé is tette.

Az ügy hátterében korábbi hírek szerint féltékenység állhat. 

A két nőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, akik az eljárás során szabadlábon védekeztek.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte és K. Szilvia ellen garázdaság, személyes adattal visszaélés és könnyű testi sértés, míg H. Alexandra ellen garázdaság és könnyű testi sértés bűncselekmények miatt javasol vádemelést.