Teljesíthetőnek tartja az idei 2,4 százalékos hiánycélt a nemzetgazdasági miniszter - a nap hírei

InfoRádió
2017. november 22. 22:16
Gyurcsány Ferenc szerint van esély arra, hogy az ellenzéki pártok jövő tavasszal megnyerjék a 106 egyéni választókerület többségét. A boszniai háborúban elkövetett népirtásért életfogytiglani börtönre ítélték Ratko Mladićot.

Továbbra is teljesíthetőnek nevezte az idei 2,4 százalékos hiánycél elérését éves beszámolójában a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén arról is beszélt, hogy az év végén várhatóan 73 százalék alá mérséklődik a GDP-arányos államadósság. A tárcavezető hasznosnak nevezte a márciusban felfüggesztett letelepedési kötvényt, mert abból összesen 575 milliárd forintnyi bevétele keletkezett az államnak az elmúlt öt évben.

Megvenné az állam a GE magyarországi fényforrás-üzletágát - értesült a HVG. A lap úgy tudja, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszállt az erről szóló tárgyalásokba. A cég egyelőre csak annyit közölt, hogy a folyamatnak még az elején tartanak. A GE fényforrás-üzletága több mint ötezer embernek ad munkát Magyarországon.

Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a most benyújtott kormányzati előterjesztés szerint. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt: a lépés 7-800 országgyűlési dolgozót érint, akiknek 2008-óta nem változott az alapilletménye.

Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az emelkedésre a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltatóknál dolgozók keresetrendezése volt hatással. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194.800 forint volt.

Lát esélyt arra a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy az ellenzéki pártok jövő tavasszal megnyerjék a 106 egyéni választókerület többségét. Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja 15 százalékos eredményt is elérhet a választás napján. A volt kormányfő úgy vélte: az MSZP továbbra is bajban van és a Jobbik nem tudja növelni támogatottságát, a Fidesz támogatottsága pedig szerinte nem haladja meg a jó egyharmadot, így elveszítheti a 106 egyéni választókerület többségét.

Megkétszerezné az oktatásra szánt forrásokat az LMP. Az ellenzéki párt a költségvetés 20 százalékát fordítaná erre a területre. Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje az oktatást a lehető legjobb befektetésnek nevezte, amely garantálhatja a magasabb béreket és az ország versenyképességét.

A boszniai háború idején elkövetett népirtásért életfogytiglani börtönre ítélte Ratko Mladićot a hágai nemzetközi törvényszék. A boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokát a szrebrenicai mészárlásért és Szarajevó ostromáért is felelősnek mondták ki. Szrebrenicában több mint 7 ezer bosnyák férfit és fiút gyűjtöttek össze és gyilkoltak meg a Ratko Mladic vezette boszniai szerb csapatok, Szarajevó ostroma alatt pedig több mint tízezer civil vesztette életét.

Németországban a szövetségi parlament valamennyi pártját bevonja a kormányalakítási folyamat újraindítását célzó konzultációba Frank-Walter Steinmeier államfő. A több mint egy hónapja tartó koalíciós egyeztetésről kivonult Szabad Demokrata Párt most jelezte, hogy kész folytatni a kormányalakítási tárgyalásokat, ha partnerei is készek radikális reformokra Németország megújítása érdekében.

Súlyos agyműtétet hajtottak végre Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendezőn a prágai központi katonai kórházban. A Nova kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy többórás operációról volt szó, amely után Jirí Menzelt mesterséges kómában a kórház intenzív osztályán kezelik.

Újpesten felavatták Bene Ferenc szobrát a Szusza Ferenc Stadionnál. Az UTE egykori labdarúgója a lila-fehérek színeiben 1961-től 1978-ig 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, ötszörös gólkirály lett, nyolcszor nyert bajnoki címet, háromszor kupát. A magyar nemzeti csapatban 76 mérkőzésen 36-szor talált be. Bene Ferenc tagja volt az 1964-ben olimpiai bajnoki címet nyert, illetve Európa-bajnoki bronzérmes válogatottnak.