Életpálya
Másodfokú halálos ítéletének indoklásában a népi hatalommal állhatatosan szembehelyezkedő ellenforradalmárnak bélyegezték Pópa (Papp) Józsefet, a Kokics Béla és társa per másodrendű vádlottját. Annak ellenére, hogy az ügyész kegyelemre ajánlotta, sorsát nem kerülhette el, hiszen nem csak azt bizonyították rá, hogy a Széna téri felkelőcsoport tagjaként fegyveresen részt vett a harcokban, de vádként szerepelt munkástanácsbeli tagsága is, ami eleve a megtorlás célpontjává tette.
Pópa (Papp) József (1924–1958)
segédmunkás
1927-ben született Budapesten. Édesapja Pópáról Pappra magyarosította a nevét, ő maga mindkét nevét használta. 1939-ben állami gondozásba került, majd a következő évben visszatért a családjához. Megkezdett polgári iskolai tanulmányait édesapja halála miatt kénytelen volt abbahagyni. Segédmunkásként dolgozott, majd 1945-ben a Ganz Villamossági Gyár öntödéjébe került. Itteni munkáját 1949–1951, majd 1954–1955 közötti újabb katonai szolgálata szakította meg. A szabadságharc leverése után racionalizálás címén elbocsájtották a gyárból. Letartóztatásáig a 2. sz. Épületfuvarozó Vállalatnál volt rakodómunkás. Perében a bíróság súlyosbító körülménynek tekintette büntetett előéletét: katonaideje alatt ugyanis fegyelemsértésért elítélték, 1953-ben pedig öt hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Komlói Városi Bíróság okirat-hamisítás miatt. A második világháború végétől 1948-ig, a kommunista pártba való beolvasztásáig a Szociáldemokrata Párt tagja volt.
Az 1956-os forradalom első napjaiban csatlakozott a Szabó bácsi vezette Széna téri felkelőcsoporthoz. A vád szerint Szabó egyik helyetteseként közreműködött a lőszerek kiosztásában, és járőrszolgálatot látott el. November 4-én ott volt a Déli pályaudvarnál, amikor a szovjet intervenciós csapatok tankjai megpróbáltak átjutni a barikádokon. Az Alkotás utca és a Nagyenyed utca sarkán társaival tüzet nyitott a szovjet katonákra, akik közül többen meghaltak. Az ellene emelt gyilkossági vádnak ez volt az egyik alapja. A másik egy december 10-én, a Maros utcai laktanyánál történt incidens. A bíróság tényként fogadta el, hogy az abban az időben a Ganz-gyár munkástanácsa által használt épület tetejéről tüzet nyitott az arra elhaladó szovjet és magyar karhatalmi járművekre. Az eset miatt a szovjet katonai parancsnokság december 11-én őrizetbe is vette, de tíz nap múlva elengedték.
Ami a fegyveres ellenálláson kívüli tevékenységét illeti, Pópát október 26-án a Ganz Villamossági Gyár ideiglenes munkástanácsának elnökhelyettesévé választották. Vallomása szerint részt vett a munkástanács követeléseinek összeállításában. Ezek között szerepeltek általános politikai követelések, azaz a szovjet csapatok azonnali kivonása az országból, a többpártrendszer bevezetése, a sztrájkhoz való jog; valamint a gyár működését érintő követelések: a normarendszer eltörlése, a személyzeti osztály megszüntetése, a káderlapok kiosztása. A személyzeti politikával kapcsolatos változások, a valódi érdekképviseletet ellátó munkaügyi osztályok létrehozása, illetve a pártpolitika száműzése a vállalatokból a gyári munkásság egyik fontos követelése volt, nem csak a Ganzban. A szenzitív adatokat tartalmazó, visszaélésekre jócskán lehetőséget adó káderanyagok olyannyira közutálatnak örvendtek a munkavállalók részéről, hogy az 1956-os forradalom kitörésekor a legtöbb üzemben szinte azonnal megkezdték megsemmisítésüket, illetve kézbe adásukat. Sok helyen a személyzeti osztályt is megszüntették. Pópa perében hangsúlyos vádként szerepelt, hogy megakadályozta a káderanyagok elégetését, így azokat végül kiosztották a munkások között. A végleges munkástanácsnak már nem lett tagja, december 1-jén azonban belépett a gyár fegyveres őrségébe, amelynek létjogosultságát Sz. Nagy Sándor, a munkástanács később szintén elítélt elnöke, ezekkel a szavakkal indokolta: „mert nemcsak a kormány kíván biztosítékokat a munkásosztálytól arra, hogy a munkásosztály nem fogja engedni a fasizmust létrehozni Magyarországon, hanem a munkásosztály is biztosítékot kíván a saját maga felfegyverzésén keresztül arra, hogy viszont itt semmiféle más erő valóban nem tudja megfordítani a forradalom eredeti és valóságos célkitűzéseit és a forradalom által eddig elért vívmányokat.”
Pópa (Papp) Józsefet 1957. július 17-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel és gyilkosság, valamint gyilkossági kísérlet vádjával 1958. február 19-én halálra ítélte. Ezt a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 11-én Vágó Tibor vezetésével jogerőre emelte. Az ítéletet április 16-án hajtották végre.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Kokics Béla és társa. BFL XXV. 4. a 338/58
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
„Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni”. Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Szerk. és az előszót írta: Kozák Gyula, Molnár Adrienne. Századvég Kiadó–1956-os Intézet, Budapest, 1993.
Belényi Gyula: Munkások az 1956-os forradalomban. Múltunk, 2006/4. 240–250.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004.
Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon, 1945–1989. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993.
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1958.04.16., szerda
Hruscsov: A magyar nép igaz barátunk és harcostársunk, s együtt küzd velünk a közös ügyért
„ (...) Mi persze megértettük, hogy a magyar lakosság egy részében kellemetlen érzések maradtak vissza az 1956. évi őszi forradalom után. (...) Dehát, elvtársak, a magyaroknak, a mi testvéreinknek nyújtottunk segítséget. Ha ezt nem tettük volna az egész munkásosztály előtt szégyenben maradtunk volna (...) "