Újabb romagyilkosság-sorozatra készültek

Infostart
2017. november 21. 06:54
Az idegengyűlölet, a zsidó és cigány származású módos emberek lelövésének és kirablásának szándéka, illetve a lőfegyverekhez való vonzódás a közös abban a két férfiban, akik ellen hétfőn emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - írja a Magyar Idők.

Vádat emelt hétfőn a Fővárosi Főügyészség a 64 éves gödöllői M. Péter és a 62 éves budapesti R. Gyula ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel, valamint lőszerrel visszaélés bűntette, az elsőrendű M. Péterrel szemben emellett emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt. Elfogásuk után belügyi vezetők azt mondták: egy kormánytag megölését fontolgatták. A vádiratban azonban ez már nem szerepel.

2015 novemberében fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik felszámolóegységének segítségével a két, szélsőséges politikai nézeteket valló és hangoztató férfit, akik Budapest felé tartottak autójukkal, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éleslőszereket találtak náluk.

A Magyar Idők információja szerint amióta a Brad Pitt 2012-es budapesti filmforgatására érkező hatástalanított fegyvereket lefoglalta a TEK, és sajtónyilvánosság előtt bizonyították, hogy a fegyverek néhány mozdulattal visszaalakíthatók élesfegyverré, több európai ország hatóságai és titkosszolgálatai is nyomozást indítottak. Szlovák források szerint több ezer ilyen fegyver juthatott a szervezett bűnözők, terroristák kezébe. Azóta kiderült, hogy ilyen visszaalakított szlovák fegyverekkel mészároltak terroristák Párizsban a Charlie Hebdo szerkesztőségében, illetve egy kóser üzletnél éppúgy, mint a tavaly júliusban Münchenben végrehajtott terrortámadás során.

Az M. Péter és R. Gyula elleni vádiratban az olvasható, hogy ők is  hatástalanított szlovák fegyvereket vásároltak és alakítottak vissza élessé - írja a Magyar Idők.