Üzenet nélkül maradt az ellenzéki nagygyűlés

Infostart
2017. november 20. 15:16
A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint a szombati ellenzéki nagygyűlés csak még zavarosabbá tette, hogy mit akarnak a kormányellenes pártok.

„Mindenki a saját nótáját fújta” – mondta az InfoRádiónak Rajnai Gergely. A pártok képviselőitől nagyon különböző üzenetek hangzottak el, annak ellenére, hogy egy rendezvényen szólaltak fel, nem sikerült összehangolni a mondanivalót. Ráadásul sokan az előre meghatározott témától is eltértek, és a választási rendszer problémái helyett a saját ügyeikről és a jelöltállításról beszéltek. Az ellenzékkel szimpatizáló választóknak sem lett érthetőbb, hogy a pártok mit akarnak, sőt inkább zavarosabb lett a kép.

Az elemző úgy látja, hogy a világ számos pontján egyre kevésbé népszerűek a hivatásos politikusok, és szimpatikusabbak, hitelesebbek tudnak lenni egyes civil szereplők, ezért is van jelentősége, hogy a rendezvényt nem az ellenzéki pártok, hanem a Gulyás Márton által alapított Közös Ország Mozgalom szervezte. Az sem véletlen továbbá, hogy a kormány támadja a civilek politikai szerepvállalását, hiszen ez egyre inkább előretör világszerte. Ez a tendencia kérdésessé teszi, hogy ki számít politikai szereplőnek valójában.

A szakértő szerint Magyarországra jellemző, hogy

valódi politikai témákat ellenzéki oldalról szinte kizárólag civil szereplők tudnak felvetni,

mert őket tartják a választól hitelesnek. Éppen ezért hatékony is lehetett volna a szombati nagygyűlés, de mivel annyi különböző hang kapott szerepet, így nem lehetett hallani a valódi üzenetet. Így nem lett olyan erős a rendezvény, mint az eredeti koncepció alapján lehetett volna.

A Jobbik, az LMP és a Momentum nem képviseltette magát az eseményen. Rajnai Gergely szerint ennek szimbolikus jelentősége van. Ebből az látszik, hogy ők nem a választási győzelmet, hanem saját pártjuk megerősítését tűzték ki célul.

„A saját pecsenyéjüket sütik”

– fogalmazott az elemző. Ez teljesen legitim stratégia a jelenlegi erőviszonyok között – tette hozzá. Szerinte ez a megjelent pártokra is igaz, akik az összefogást zászlajukra tűzték, de azt mégse tudják megoldani, hiszen mindannyian a saját hatalmi pozíciójuk megerősítésén dolgoznak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
171120 BEL1 1155 Ellenzéki nagygyűlés - Méltányoság elemzője HZS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást