eur:
394.72
usd:
370.66
bux:
65398.23
2024. április 19. péntek Emma

Fordulat az ismert webáruház ügyében

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy ismert internetes webáruházat üzemeltető céggel kapcsolatban – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – indult büntetőeljárás során őrizetbe vett két gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben indítványozta a november 14-én őrizetbe vett két gyanúsított letartóztatását. Az ügyészség álláspontja az, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítási eljárást megnehezítenék, illetve meghiúsítanák, valamint esetükben fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A gyanúsítottak védői szerint a nyomozás több mint egy éve folyamatban van, a november 14-i akció során több száz nyomozó dolgozott, hatalmas mennyiségű iratanyagot foglaltak le, ezért a továbbiakban a gyanúsítottaknak már nincsen reális lehetősége arra, hogy a nyomozást bármilyen módon meghiúsítsák, és ezt korábban sem próbálták meg. Az ügyészi indítványban szereplő cégek az ügyben nem érintett gazdasági társaságoknak is szállítottak, a gyanúsítottak nem bűncselekmények elkövetéséből éltek. A védők az ügyészi indítvány elutasítására, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére tettek indítványt.

A bíróság megalapozottnak találta az ügyészi indítványt.

A gyanú szerint a magyarországi webkereskedelem egyik ismert webáruháza mögött álló cég a webáruházon keresztül értékesített árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezte be, hogy az EU területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az általános forgalmi adót nem vallották be, illetve nem fizették be. A gyanúsítottak a cégláncolat működtetésében és irányításában vezető szerepet játszottak. Ezt a nyomozás jelenlegi szakaszában kivonatos jelentések, házkutatásról és lefoglalásról készült jegyzőkönyvek, valamint egyéb okirati bizonyítékok támasztják alá.

A nyomozó hatóság november 14-én nagyszabású akciót kezdett meg az ügyben érintett cégeknél – a nyomozás még folyamatban van.

A bíróság álláspontja szerint az ügy jelenlegi szakaszában a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elsősorban a tanúk befolyásolásával, illetve az ügyben érintett személyekkel egyeztetve a bizonyítási eljárást veszélyeztetnék. Ez attól függetlenül megállapítható, hogy a nyomozás már 2016 szeptembere óta folyik, ugyanis az eljárás meghiúsításának a veszélye nyilvánvalóan csak akkor állhat fenn, amikor a gyanúsított már tudomást szerez arról, hogy vele szemben büntetőeljárás indult.

A gyanúsítottak korábban olyan cégeknél voltak bejelentve, amelyek a büntetőeljárásban érintettek és feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták őket, így a nyomozás jelenlegi adatai szerint nem volt legális jövedelmük, hanem elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Az egyikük büntetett előéletű, és a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményeket felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogó felügyelet, valamint további két büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Mindezek miatt a bíróság álláspontja szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×