Fejlemények az M0-ás bővítéséről

Infostart
2017. november 20. 19:50
Ismét szóba került az Országgyűlésben az M0-ás építése. A körgyűrű nyugati, befejező szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát 2020-ra ígérte az illetékes államtitkár.

A szocialista Kiss László vetette fel az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy mikorra készülhet el a befejezetlen M0-ás körgyűrű északi szakasza, tehát a 10-es és 11-es út közötti része.

„Bombaként robbant a III. kerületben az, hogy a solymári önkormányzattal a NIF Zrt. nem tudott megállapodni, ezért az önkormányzat jegyzője nemleges szakhatósági állásfoglalást adott a folyamatban lévő építési engedélyre, és ezzel valameddig megakadályozta az M0-s északi szakaszának a felépülését” - idézte fel a politikus.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a 10-es és a 11-es út közötti szakaszra vonatkozó válaszában aláhúzta, hogy a környezetvédelmi engedély és az engedélyezési tervek megvannak, jelenleg a projekt építési engedélyeztetése zajlik.

„A NIF Zrt. a korábbi elutasító határozat ellen fellebbezést nyújtott be, a solymári önkormányzattal folynak a tárgyalások. Legutóbbi ülésén egyébként a solymári képviselő-testület felülvizsgálta álláspontját, és

csökkentette az M0-s beruházásához kapcsolódó fejlesztési igényeit.

A NIF ehhez igazodó műszaki tartalomra kap rendelést, így remélhetőleg elhárult az akadály és kiadható lesz az építési engedély” - mondta.

A körgyűrű nyugati szektorának – tehát a 10-es út és az M1-es autópálya közötti szakasz – tervezésére nemrég zárult le az ajánlattételi határidő, Fónagy János a megvalósíthatósági- és környezeti hatástanulmány elkészültét 2020 első félévére becsülte. A kormány minden érintett önkormányzattal tárgyalásra törekszik és megtartja a meghatározott eljárásrendet – tette hozzá az államtitkár.