eur:
395.71
usd:
372.13
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Kiderült, mit csinálnak a járművüket vesztett metróvezetők

Kiderült, mit csinálnak a járművüket vesztett metróvezetők

Kevesebb metróvezetőre van szükség, amióta elkezdődött a 3-as metró felújítása. A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta, ezért átcsoportosításokra volt szükség.

Az átcsoportosítást követően a metróvezetők egy része a felújított orosz metrószerelvények próbafutásait végzik, amire folyamatosan képzik is a járművezetőket, mert nincs mindenkinek a fehér szerelvényekre jogosítványa – mondta a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Gulyás Attila jelezte, a második csoport a Lehel téren, ahol rövid a visszafordulási idő, úgynevezett fordítóbrigádot alkot.

„Ezt jelenti, hogy amikor beérkezik a szerelvény, a vonatvezető kiszáll, a tartalékszemélyzet pedig a vonat mindkét végén beszáll. Beviszik a kihúzóvágányra a vonatot, visszamennek a peron mellé, mindez három perc alatt lezajlik, addig a metróvezető is átér a peronon, az utasok között a vonat másik végére és viszi tovább a szerelvényét.”

Az átcsoportosítás harmadik elemeként a létszámhiánnyal küzdő kelet-nyugati, 2-es vonalra képeznek át 10-15 metróvezetőt – mondta Gulyás Attila, hozzátéve, hogy az Alstrom szerelvények vezetését oktató tanfolyam nagyjából fél évig tart.

„A metrófelújítás, ha minden jól megy, közel hároméves folyamat lesz, tehát tartós állapot. Az átcsoportosításokkal sikerült megoldani, hogy egyetlen járművezetőt sem kellett elbocsátani vagy más munkakörbe helyezni, mindenki marad metróvezető.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×