Friss információk a Teréz körúti robbantóról

Infostart
2017. november 17. 06:16
A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. P. ­Lászlóról két elmeorvosi vizsgálat is azt állapította meg, hogy a férfi büntethető - írja a Magyar Idők.

Várhatóan napokon belül sajtótájékoztatón jelenti be a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen – tudta meg a Magyar Idők.

A gyanúsított P. László elleni nyomozást a főügyészség szeptember 15-én az iratismertetéssel fejezte be. Az ügyész a nyomozás iratainak megismerését követően harminc napon belül dönt a vádemelésről, a nyomozás felfüggesztéséről, annak megszüntetéséről, az ügy közvetítői eljárásra utalásáról, a vádemelés elhalasztásáról, illetve a további nyomozási cselekmények elvégzéséről. A határidőt az ügyészség vezetője harminc nappal meghosszabbíthatja, ezen túlmenően pedig a felettes ügyész ennél hosszabb – legfeljebb kilencvennapos – határidőt is engedélyezhet. Ezek alapján legkésőbb egy hónap múlva a KNYF-nek döntenie kell, ám úgy tudjuk, hogy a vádemelést ismertető sajtótájékoztatót napokon belül meghirdethetik.

P. Lászlót előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják, és várhatóan a vádirat is ezt tartalmazza majd. A gyanúsított a tettéért halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat.

A nyomozó ügyészek szerint P. László volt az, aki 2016. szeptember 24-én este házi készítésű robbanóanyaggal megtöltött, repeszképző anyagokkal – szögekkel – megnövelt rombolóhatású pokolgépet robbantott a budapesti Teréz körúton. A merénylet másnapján a tettes álnéven e-mailt küldött a laptopjáról a Belügyminisztériumnak, pontosan leírva, hogy milyen szerkezetű pokolgéppel robbantott. Az elfogásakor lefoglalt laptop merevlemezén találták meg a nyomozó ügyészek a vizsgálat során azt a másik, el nem küldött levelet is, amelyben P. László egymillió eurót akart követelni a tárcától, hogy ne kövessen el további merényleteket  - írja a Magyar Idők.