Fiatalokat segítségre nevelő program kezdődik

InfoRádió
2017. november 16. 15:21
Több mint 800 millió forintot nyert el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) fiatalok képzésére, utánpótlás-nevelésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence kiemelte: az MMSZ arra vállalkozott, hogy

tízezer fiatalnak ad lehetőséget megízlelni, milyen a karitatív tevékenység, milyen másokért cselekedni.

Ha pedig ennyi fiatal megtapasztalja, hogy milyenek a máltaiak hétköznapjai, az már társadalomformáló, generációformáló erő is lehet.

A program jó lehetőség minden fiatal számára megtapasztalni, hogy a másokon segítés az élet teljességének része, és így elérhető, hogy egy egész életen át részt vegyen a szeretetszolgálat munkájában.

A programnak a fiatalok karitatív munkára nevelésén túl fontos része az egészségre nevelés és újraélesztési tanfolyamok tartása is.

Győri-Dani Lajos, az MMSZ ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a szeretetszolgálat vallja, hogy egy ember akkor lesz érett, ha képes segíteni a másikon, ezért

fontos, hogy 18 éves korára minden fiatal részt vegyen egy tanfolyamon, amely képessé teszi erre.

Az MMSZ mindig is híd szerepet akart betölteni a társadalomban: össze akarta kötni a segíteni akarókat a segítségre szorulókkal, és azt szeretnék, ha ebbe a munkába a fiatalok is minél többen bekapcsolódnának, mert szükség van az utánpótlásra.

Hajdú Krisztina, a program szakmai vezetője elmondta: a segélyszervezetek sikeressége az önkéntesek hozzáállásán múlik. A hozzáállás és a felkészültség pedig leginkább serdülőkorban és fiatal felnőtt korban alakítható ki.

Az érzékenység kialakításához kellenek továbbá a biztonságos fogadóhelyek, ahol értékes és érdekes munkát végezhetnek - tette hozzá.

A több mint hatvan helyszínen megvalósuló programban

szakmai, elsősegélynyújtó és komplex érzékenyítő képzéseken vehetnek részt fiatalok,

a vezetésre alkalmasak számára pedig ifjúsági önkéntes csapatvezetői tanfolyamot szerveznek.

Az elkövetkező három évben szeretnék megmutatni a fiatalokat fogadó intézmények modellprogramjait, emellett ifjúsági önkéntes hálózatot hoznak létre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fiatalokat segítségre nevelő program kezdődik – Rétvári Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást