Pálinkás József: egyre nagyobb szerephez jut a mesterséges intelligencia

Infostart
2017. november 15. 15:40
A mesterséges intelligencia állhat jövőre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal munkájának középpontjában - jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Pálinkás József, a hivatal elnöke.

Pálinkás József szerint itthon szükség van egy olyan központra, ahol a mesterséges intelligenciával tudományos szinten foglalkoznak.

„E köré fölépülnek azok a területek, ahol a mesterséges intelligencia felhasználható. A legegyszerűbb ilyen a képfelismerés. Abban, hogy képeket, elrendezéseket felismerjenek, a mesterséges intelligencia ma már óriási szerepet játszik. Ha például mesterséges intelligenciával, mondjuk képfelismeréssel az egészségügyi elváltozások 80 százaléka felismerhető, akkor óriási élőerőt váltunk ki, hiszen az orvosnak a maradék 20 százalékra kell odafigyelnie. A mesterséges intelligencia alkalmazható számos más területen is.”

A 2018-as nemzeti terv alapján a hivatal

nagy gondot fordít a mesterséges intelligenciához fűződő programokra

- mondta Pálinkás József, aki a további kiemelt területekről is beszélt.

„A másik ilyen a vízzel kapcsolatos kutatások, a harmadik a fehérjék kutatásával kapcsolatos. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Magyarországon, Szegeden épül meg az első olyan lézerberendezés, amely a világ élvonalába tartozik. Olyan programot is indítunk, amely kifejezetten arra irányul, hogy a magyar kutatók kihasználják annak lehetőségeit, támogassa az ott folyó kutatásokat. Az ötödik pedig a biztonsággal kapcsolatos kutatások, elsősorban az informatikaiak, de más olyan biztonsági kérdésekre is gondolunk, amely növeli az emberek komfortérzetét.”

Az elnök jelezte, hogy a jövő évi tervek a kormány már előtt vannak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pálinkás József: egyre nagyobb szerephez jut a mesterséges intelligencia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást