eur:
395
usd:
370.83
bux:
65362.97
2024. április 19. péntek Emma
Nő a kormánypártok támogatottsága, zuhanásban az MSZP

Nő a kormánypártok támogatottsága, zuhanásban az MSZP

Egy új felmérés szerint az LMP már a szocialistáknál is nagyobb szavazóbázissal rendelkezik. Szakértők a javulást az önálló miniszterelnök-jelölt állítással is magyarázzák.

A Magyar Nemzet megrendelésére készített felmérést az Iránytű Intézet. Ez alapján szeptemberhez képest a kormánypártok támogatottsága nőtt a legnagyobbat, 6 százalékot, így jelenleg a biztos pártválasztók 49 százaléka adná a voksát a Fidesz-KDNP-re.

Az MSZP viszont jelentősen visszaesett: a szeptemberi 11-ről 7 százalékra csökkent a támogatottságuk. Az Iránytű szerint ebből a folyamatból egyelőre nem tudott profitálni a DK, az ő híveik száma is csökkent 1 százalékot, az LMP-é viszont egy százalékot nőtt, így 8 százalékon állnak.

A Jobbik mellett továbbra is a biztos pártválasztók 22 százaléka áll. Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a Jobbik már az LMP-vel van versenyfutásban.

"Az LMP, ha ügyes, be tudja gyűjteni a letöredező MSZP-ről a szavazókat.

Az LMP jól láthatóan emelkedő fázisban van,

a folyamat elején ugyan, de képesek előállni új ötletekkel, képesek valamiféle önálló politikai arcélt mutatni, és nagyon fontos, hogy nem kerültek identitásválságba ellentétben a leszálló ágban lévő Jobbikkal."

Bár a szeptemberihez képest némileg gyengült, de az LMP a Medián október végi felmérése alapján is a parlamenti küszöb felett helyezkedik el a biztos pártválasztók csoportjában. 

"Szél Bernadett a legnépszerűbb politikusok közé tartozik, szoros versenyben van Karácsony Gergellyel. Miniszterelnök-jelöltként is fellépett. A figyelem rájuk irányult" - mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója.

A biztos szavazók körében egyébként a Medián a Fidesznek 61, a Jobbiknak 14, az MSZP-nek 9, a DK-nek pedig 7 százalékot mért. A Republikon legfrissebb mérése a Fidesznek 54, a Jobbiknak 15, az MSZP-nek 12, az LMP-nek 6, a DK-nak 5 százalékot mutatott ki a pártválasztók körében. A Nézőpont pedig a Fidesznek 44, a Jobbiknak 19, az MSZP-nek 10, a DK-nak 8, az LMP-nek 7 százalékot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×