Az uniós alapértékek megsértése miatt eljárást kezdeményez Lengyelországgal szemben az EP - a nap hírei

InfoRádió
2017. november 15. 22:18
Több millió forinttal is csökkenhet a három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele. Idén is minden nyugdíjas kap Erzsébet-utalványt, várhatóan karácsonyig.

Több millió forinttal is csökkenhet a három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele, az erről szóló kormányrendelet most lépett hatályba. Januártól a harmadik és a további gyerekek után 1-1 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni a fennálló lakáscélú jelzáloghitel tartozásra. A támogatás elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel.

Életbe lépett a meghosszabbított kilakoltatási moratórium. Az Országgyűlés két hete fogadta el azt a törvénymódosítást, mely a kilakoltatási moratórium időtartamát november 15-től április 30-ig állapítja meg magánszemélyek esetében.

A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek küld 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta: a juttatásban, mindazok részesülnek, akik 2017 decemberéig nyugdíjba mentek, vagy mennek. Az Erzsébet-utalványokat várhatóan még az ünnepek előtt kézhez kapja minden belföldi nyugdíjas.

Európai uniós forrásból 8 milliárd forint felhasználásával alakíthatnak ki intézmények egynapos sebészeti ellátási részleget. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, a forrásból 18 intézmény 20 helyszínen hozhat létre önálló, egynapos sebészeti ellátási részleget. A pályázat magában foglalja az infrastruktúra-fejlesztést és a gép-, illetve műszerbeszerzést is.

A sportért felelős államtitkár szerint bőségesen megtérülnek a területre költött adóforintok a sport egészségmegőrző szerepe miatt. Szabó Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az elmúlt években egymás után indultak a területen nagyszabású támogatási programok, például a társasági adókedvezmény bevonása. A politikus megerősítette, hogy a Fidesz jelöltjeként indul a tavaszi parlamenti választáson szülővárosában, Nyíregyházán.

Megdöbbentőnek és szokatlannak tartja a magyar külügyminiszter, hogy egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd költségvetési pénzből. Szijjártó Péter a belügyekbe történő beavatkozásnak minősítette, hogy az amerikai nagykövetség pályázatot írt ki a független vidéki sajtó támogatására.

Az uniós alapértékek megsértése miatt eljárást kezdeményez Lengyelországgal szemben az Európai Parlament. A nagy többséggel megszavazott határozat szerint a lengyel igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások meggyengítik a jogállamiságot és aláássák a demokráciát. A végső esetben az uniós szavazati jog megvonásával járó eljárás csak akkor indulhatna meg Varsó ellen, ha azt az Európai Parlament minősített többsége, valamint a tagországok kormányait képviselő miniszteri tanács is jóváhagyja.

Megkezdődött az új vasúti kocsik sorozatgyártása a MÁV-Start szolnoki üzemében – mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság szóvivő-helyettese. Urbán Attila közölte, hogy akár már 2019-től a korábbinál gyorsabb kocsik jelenhetnek meg a belföldi InterCity közlekedésben.

Több mint száz új Airbus repülőgépet rendelt a Wizz Air a héten zajló Dubaji Légi Szalonon. Az A321neo típusú utasszállítók nagyobb része 2025-2026-ban érkezik majd meg a flottába.

Az árukészlet mellett gépjárműveket, foglaltak le, bankszámlákat és ingatlanokat zároltak a hatóságok abban az országos akcióban, amelynek részeként a MALL.hu-nál is vizsgálódnak. A gyanú szerint egy bűnszervezet az uniós áfa-szabályok kijátszásával forgalmazott jelentős árukészletet, a termékeket egy webáruháznak és több belföldi kereskedőnek adta el.

Hárman már feladták magukat abból a négy emberből, akit a rendőrség a Groupama Arénában november 4-én történt verekedés miatt keresett. A FTC-Debrecen meccs szünetében ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett. A BRFK súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást. Az ügyben eddig 9 embert vettek őrizetbe.