Kulcsfontosságú kérdések kerültek elő az Országgyűlésben

Infostart
2017. november 14. 11:01
A meddőség és a cukorbetegség elleni küzdelem, valamint a pedagógusok béremelése is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Bangóné Borbély Ildikó a szocialisták részéről a meddőségi problémákkal küzdő párok érdekében emelt szót, szorgalmazva, hogy a kormány juttasson több forrást a meddőségi központok számára.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában aláhúzta, hogy a kormány bővítette az érintett családok lehetőségeit, majd emlékeztette a szocialista képviselőt, hogy korábban az MSZP-kormány e területtől is elvont forrásokat.

Ikotity István, az LMP képviselője úgy látta, hogy Magyarország soha nem éri el a tudásalapú társadalmat, amíg dolgozói szegénység tapasztalható az oktatásban, ezért a pedagógusok további béremelését sürgette.

Rétvári Bence aláhúzta, hogy a kormány szándéka, hogy mindenki léphessen egyet előre, keressenek többet a pedagógusok, az orvosok és minden más ágazat alkalmazottai.

Dúró Dóra, a szociális munka napja alkalmából köszöntötte a szociális munkásokat, megköszönve tevékenységüket, majd az ágazat bérrendezése mellett állt ki.

Rétvári Bence válaszában úgy látta, hogy a Jobbik csupán a választásra fordulva fogalmazott meg ígéreteket a szféra 90 ezer dolgozójának, ám 2010 óta ezen ágazat dolgozóinak fizetése is több mint 60 százalékkal nőtt az elmúlt években.

A KDNP-s Hoffmann Rózsa, úgy látta, hogy az összmagyarság egyre erősebb, köszönhetően a kormány, a határon túli szervezetek és a civil szervezetek tevékenységének.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára aláhúzta, hogy a kormány továbbra sem tehertételként, hanem erőforrásként tekint a határon túli Magyaroságra.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz részéről a diabétesz nemzetközi világnapja apropóján a cukorbetegségre és a cukorbetegek megpróbáltatásaira hívta fel képviselőtársai figyelmét.

Rétvári Bence maga is elismerte, hogy nagyon sokan küzdenek ezzel a betegséggel, ezért is emelte 6 év alatt 36 százalékkal a kormány a cukorbetegek támogatását - tette hozzá az államtitkár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kulcsfontosságú kérdések kerültek elő az Országgyűlésben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást