eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Lánczi Tamás: ha hátradőlnek, még baj is lehet

Lánczi Tamás: "ha hátradőlnek, még baj is lehet"

Óriási előnye birtokában a mozgósítás a Fidesz fő feladata a parlamenti választásig - mondta a Századvég vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lánczi Tamás hozzátette, a Jobbik a legnagyobb ellenzéki erő címért nem az MSZP-vel, hanem az LMP-vel lehet versenyben.

Felértékelődik az a téma, amelyet a Fidesz elnökségébe került politikus képvisel - fejtette ki Lánczi Tamás azután, hogy Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárt a kormánypárt alelnökévé választották.

„Egy ideje azt gondolom, hogy az elnökség összetételének van egy kommunikációs és egy praktikus szempontja is. A praktikus az, hogy aki a pártot építi, szervezi, a frakcióvezető, a pártigazgató legyen ott, a kommunikációs pedig az, hogy lehetőség szerint a nagyobb társadalmi csoportokat képezzék le, vagy legalábbis legyenek olyan emberek, akik nagyobb választói csoporthoz tudnak beszélni. Súlyt, rangot ad a szereplőnek, ha ő a Fidesz alelnöke, hiszen a legnagyobb kormánypárt képviselője, kéthetente-havonta üléseznek, közvetlenül hozzáférhet a miniszterelnökhöz, jelen van a stratégiai döntéseknél – mindez

megemeli elnökségi tagokat, ezáltal megemelődnek azok a témák is, amit képviselnek.”

A Századvég vezető elemzője szerint érthető és érezhető a nagyobbik kormánypárt magabiztossága.

„A közvélemény-kutatási adatokból látszik, hogy

ilyen óriási előnnyel kormánypárt még nem fordult rá a választásokra a rendszerváltás óta

- ez mindenképpen adhat okot az önbizalomra. Amikor ennyire nincs ellenfél a pályán, a kormánypártra leselkedő legnagyobb veszély az, hogy a szavazói elkényelmesednek. Ezért a Fidesznek a választásokig hátralévő várhatóan öt hónapban minden erejét a mozgósításra kell fordítania, hogy a híveit meggyőzze: a választás még nincs megnyerve: Ha hátradőlnek, még baj is lehet.”

Lánczi Tamás az ellenzéki pártoktól többet várt, de szerinte az elmúlt időszakban csak az LMP tudott kedvezőbb helyzetbe kerülni, hozzátéve, hogy az MSZP hosszú haláltusája zajlik, ráadásul már a balliberális értelmiség is úgy gondolja, hogy jobb lesz a szocialista párt nélkül.

„Vannak hosszan elhúzódó, krónikus betegségek, amelyek nem ölnek meg egyből. Ez még mindig ugyanaz a betegség, amit az MSZP 2006-ban kapott el, azóta nem bír belőle kigyógyulni és felállni.

Folyamatos lecsúszás jutott nekik osztályrészül.

Az, hogy most 6-7 százalékot mérnek nekik, azt jelzi, a történet végére érünk. Az MSZP elveszítette a balliberális holdudvar maradék jóindulatát is, úgy gondolják, a párt egy kolonc, amitől meg kell szabadulni. Ez egyébként jellemző a balliberális értelmiségre, hogy úgy gondolják, »nekünk Mohács kell« - lerombolni mindent és építsük föl az egészet újra. Ebből általában az szokott sikerülni, hogy lerombolni a földig, ez történik az MSZP-vel, és akkor döbbennek rá, hogy még ebben a nagyon rossz állapotban lévő szocialista pártban is vannak politikai, stratégiai és taktikai értelemben előnyök. Valamiféle hálózata még mindig van, egy-két olyan politikusa, aki úgy néz ki, mint egy politikus, meg tud szólalni a médiában.

Nem nagyon látom, hogy a helyén mi tud épülni.”

A Századvég vezető elemzője arról is beszélt, hogy a Jobbik hónapról hónapra veszít támogatottságából, és tovább tart az ellenzéki párt identitásválsága.

„Az úgynevezett középre nyitó politika elsősorban abból áll, hogy a balliberális holdudvarnak próbálnak megfelelni, az ő szlogenjeiket, szóhasználatukat átvenni, ez elsősorban inkább csak mulatságos. Az identitásválságot ki lehet plakátolni akárhányszor, attól nem több szavazó – ez látszik. A Jobbiknak lett médiuma, plakátjai, de ez jottányit nem segített rajta, sőt inkább csak gyanúba keverte. A Jobbik eddig azt a politikai terméket árulta, hogy még nem volt kormányon, tiszta a keze, de Simicska Lajossal a hátában ezt nagyon nehéz elmondani.”

Lánczi Tamás úgy véli, hogy a Jobbik az LMP-vel lehet majd versenyben, ha az utóbbi Szél Bernadett vezetésével egyre több baloldali szavazót meg tud szólítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×