Friss információk a tragikus buszbalesetről

InfoRádió
2017. november 9. 12:34
Bár már közel egy éve történt, még mindig nyomoznak az M3-as autópályán tavaly öt halálos áldozatot követelő autóbusz-baleset ügyében.

A jármű aranyvasárnap előestéjén a bécsi adventi vásárból tartott Debrecen felé, amikor Mezőkövesd és Mezőkeresztes között az M3-ason felborult. Az ügynek két gyanúsítottja van: egyikük a busz vezetője, a másik annak az autónak a sofőrje, aki a baleset előtt közvetlenül megelőzte az autóbuszt.

"Mindkettőjüket halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják, szabadlábon védekeznek" – mondta el a Magyar Nemzetnek Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes főügyésze. A baleset az elsődleges információk szerint azért következett be, mert a jeges úton a buszt előző autó megpördült. Az ütközést a busz sofőrje próbálta elkerülni, de elveszítette uralmát a jármű felett, ezért az felborult. Mögötte kilencen, köztük két mikrobusz csúszott egymásba.

Az ügyben még mindig zajlanak a tanúkihallgatások. Nemcsak a balesetben érintett kilenc gépkocsi vezetőit és utasait – közöttük több külföldit – hallgatják meg, hanem más közlekedőket is. Őket a rendőrség a VÉDA kamerarendszer segítségével azonosítja. Egyelőre a szakértői vélemények is készülnek. A közlekedési véleményt ki kell egészíteni, az orvos szakértők pedig többek között azt vizsgálják, hogy a sérülések maradandók-e.