Az elfojtott gyász visszahat

Infostart
2017. november 1. 08:00
A normál gyász időszaka körülbelül egy évig tart. Napjainkban a környezet elvárja a gyászolótól, hogy egy-két hónap után visszatérjen a normál kerékvágásba, a rohanó világban nem jut megfelelő idő a gyászmunkára - mondta az InfoRádiónak Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

A halál először sokként éri a gyászolót,

még akkor is, ha hosszú ideje tudta, hogy el fogja veszíteni a szerettét – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

„Két-három napig tart a fura, ködös érzés. Nem feltétlenül tud sírni a gyászoló, inkább olyan, mint ha megbetegedett volna. Utána következik az összeszedettség időszaka, el kell kezdeni intézni a teendőket. A temetés után van egy úgynevezett regressziós időszak, amikor erős fizikai vagy mentális tünetek jelentkeznek, egyfajta érzelmi zűrzavar, hullámvasút jellemzi a gyászolót.”

Hegedűs Katalin kiemelte, sokan azt hiszik, a temetéssel lezajlik a gyászfolyamat, pedig

a nehezebb időszak akkor kezdődik,

hozzátéve, hogy ez akár több hónapig is eltarthat.

Hogyan segítsünk?

„Először mindenki együttérző, szerencsés esetben mondanak néhány jó szót. Sokszor azzal sem vagyunk tisztában, mit lehet mondani,

mindenféle borzalmas közhelyeket mondunk.

Előfordul, hogy kerüljük a gyászolót.”

Az elvesztés fájdalmát enyhítheti néhány jó szó, a tudat, hogy a gyászoló mellett állunk. A mostanában jellemző, Facebook-on írt komment nem szerencsés – hangsúlyozta Hegedűs Katalin.

„Erőt kell vennünk magunkon és beszélni kell a gyászolóval. Elmondani, hogy sajnáljuk és mellette állunk. Ne maradjon felszínes a Miben segíthetek? kérdés, tényleg

figyeljünk oda a gyászolóra,

hívjuk fel gyakran.”

A szakember tapasztalata szerint az első egy-két hónap után légüres tér keletkezik a gyászoló körül, egyre kevésbé keresik és sokszor, főleg az idősebbek magukra maradnak.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense elmondta, van, hogy a gyászoló is türelmetlen: meddig tart még, miért nem tud koncentrálni, miért fáradékony, miért gondol éjjel-nappal az elhunytra, de a külvilág elvárja, hogy egy-két hónap múlva már tegye túl magát a férje, szülei vagy esetleg a gyermekének halálán.

Mikor enyhül?

„A normál gyászperiódus egy év. Ennyi idő alatt lezajlik az összes ünnep, karácsony, húsvét, az elhunyt születés- és névnapja. Amikor már a következő jön, elhalványul a nagyon intenzív gyász.”

Az egyéves gyászidőszak nem jelenti azt, hogy folyamatosan mélyen gyászolunk, nagyjából hat hónap után kezd enyhülni és a gyászoló nyit a külvilág felé – magyarázta Hegedűs Katalin.

Komplikált gyász

A szakember jelezte, a gyermekhalál, ha a gyászoló nem kap megfelelő segítséget, hajlamosíthat az úgynevezett komplikált gyászra, hozzátéve, hajlamosító tényező még a mentális probléma, hirtelen halál: öngyilkosság vagy baleset is.

„A komplikált legjellemzőbb megjelenési formája az, ha a gyászoló beleragad a gyászba, krónikussá válik. Például naponta kimegy a temetőbe, mindent érintetlenül hagy a lakásban.”

Hegedűs Katalin hozzáfűzte, a másik, talán még veszélyesebb jel a gyász bagatellizálása, hozzátette, ha a külvilág elvárja, hogy a gyászoló összeszedetten viselkedjen, az szintén hárításra hajlamosít.

„Eltűntek a régebbi gyászszokások, például a fekete ruha vagy a gyászszalag viselése, amelyek arra jelzésként szolgáltak. A temetés után a legtöbben visszatérnek a színes ruhákhoz, ezért a környezet sem empatikus igazán.”

A bagatellizálás, a hárítás azért nagyon veszélyes, mert az elfojtott gyász hatása általában egy-két év múlva súlyos pszichés tünetekkel jelentkezik – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, hozzátéve, hogy

az elfojtott gyász mindig visszahat.

„A gyászt fel kell dolgozni. Ez minden veszteségre igaz; a szerelmünkre vagy akár egy végtagunkra is.”

A haldokló elkísérése, a halálnál való jelenlét megkönnyítheti a gyászfolyamatot, ahogy az is, ha van kivel kibeszélni a gyásszal kapcsolatos érzéseket, szorongásokat, ilyenkor a fizikai és lelki utóhatások nagyobb eséllyel kerülhetők el – mondta Hegedűs Katalin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az elfojtott gyász visszahat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Így segítsünk a gyászolónak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást