Ilyen parlamentünk lehet a választások után

Infostart
2017. október 30. 11:02
Közzétették az októberi közvélemény-kutatásokat a pártok népszerűségéről. Míg a Nézőpont Intézet szerint az MSZP történelmi mélypontra, 5 százalékos támogatottságra csökkent a teljes lakosság körében, addig a Tárki és a Publicus Intézet szerint a szocialista párt támogatottsága 10 százalékon stagnál. Abban mindegyik elemzés megegyezik, hogy a FIDESZ-KDNP népszerűsége kis mértékben emelkedett októberben.

Az ősszel is folytatódott a Fidesz-KDNP elmúlt bő két évét jellemző erősödés – mondta a Tárki Társadalomkutatási Intézet vezető elemzője az InfoRádiónak. Sík Endre szerint az ellenzéki pártok népszerűsége jelenleg stagnál.

Két éve folyamatosan emelkedik a koalíciós kormánypártok népszerűsége, ez így volt a legutóbbi negyedévben is. A három hónappal ezelőtti – teljes lakosság körét vizsgálva – 17 százalékos Fidesz-népszerűség tovább nőtt. A pártválasztókat nézve 55 százalékról 59 százalékra emelkedett a kormánypártra szavazók aránya, melyet főleg az egykori bizonytalanoknak köszönhet – mondta az elemző.

A Jobbik és az MSZP támogatottsága csökkent, míg az LMP és a Fidesz-KDNP erősödött – állapította meg a Nézőpont Intézet októberi közvélemény kutatása. Deák Dániel, a Nézőpont elemzője az InfoRádiónak elmondta, hogy a Jobbik és az MSZP is kiemelkedően alacsony támogatottságot ért el a 2014-es ciklus egészét nézve.

A Nézőpont szerint a Fidesz-KDNP a teljes lakosság körében jelenleg 31, míg a Jobbik 10, az MSZP pedig 5 százalékon áll. Utóbbi két párt a 2014-es országgyűlési választások óta most van a legalacsonyabb szinten. Ez a szocialistáknál történelmi mélypontot is jelent. A támogatók számának csökkenéséből az LMP tudott profitálni, amely a biztos pártválasztók között 7 százalékon áll – tette hozzá a Deák Dániel.

A listás választás tekintetében a Fidesz a legutóbbi választásokhoz hasonló eredményeket – 44 százalékot – hozna, a Jobbik 19, az MSZP 10, a Demokratikus Koalíció 8, az LMP 7 százalékot érne el. Rajtuk kívül a Momentum Mozgalom közelíti meg a bejutási küszöböt, jelenleg 4 százalékon áll. Az elemző szerint hatpárti parlamentre lehet számítani a 2018-as választásokat követően.

A Publicus Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint októberben a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot növekedve 26 százalék, az MSZP tábora változatlanul 10 százalék, míg a Jobbik népszerűsége egy százalékpontot csökkenve 10 százalék. A megkérdezettek több mint fele kormányváltozást szeretne, és a nem kormánypárti szavazók közel kétharmada szavazna egy baloldali együttműködésre, ha annak lenne esélye legyőzni a Fideszt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tovább erősödik a Fidesz, mélyponton az MSZP és a Jobbik, az LMP támogatottsága nőtt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Nézőpont Intézet októberi közvélemény-kutatása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást