A Katasztrófavédelemnél még tombol a vihar

InfoRádió / MTI
2017. október 30. 13:46
Csaknem kilencszáz helyszínen dolgoztak délben a tűzoltók

Országszerte csaknem kilencszáz helyszínen dolgoztak a viharkárok elhárításán hétfő délben a tűzoltók - mondta  az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Mukics Dániel közölte: főként a fővárost, illetve Pest és Bács-Kiskun megyét érintik a jórészt kidőlt fákról és villanyoszlopokról, megrongált épületekről, tetőkről szóló riasztások, de más megyék tűzoltói is zömében a viharkárok elhárításán dolgoznak.

Budapesten délben mintegy háromszáz címre várták a tűzoltói segítséget - tette hozzá.

Pest megyében a vasárnapi vihar több településen megrongálta az elektromos vezetékeket, áramkimaradást okozva. A legfrissebb információk szerint a megyében mintegy ötezer fogyasztói helyen nincs még áram, a szakemberek folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán - sorolta.

Bács-Kiskun megyében délben kétszáz helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

A katasztrófavédelemhez személyi sérülésről hétfőn nem érkezett bejelentés - közölte Mukics Dániel.