Óraátállítás – erre kell figyelni a gyermekeknél

Infostart
2017. október 28. 08:30
Ha eleget alszik egy gyermek, akkor nem okoz számára különösebb nehézséget az óraátállítás – mondta az InfoRádiónak Fogarassy Éva. Az alvásterapeuta arra is felhívta a figyelmet, hogy a jó alvás titka az esti elcsendesedés, vagyis elalvás előtt egy, másfél órával már nem szabad iskolai feladatokkal foglalkozni.

„Az óraátállítás azért szokott problémát okozni, mert az ember egy ritmusban él, és ennek a ritmusnak a biológiai óránk adja az ütemét” – fogalmazott Fogarassy Éva alvásterapeuta. A gyerekeknél ez fokozottan igaz, hiszen nekik reggel időben kell felkelni, óvodába, iskolába menni.

Az őszi óraátállítás pár napig hagy nyomot a gyerekekben,

ilyenkor fontos, hogy biztosítsuk számukra a kellő alvásidőt. Egy kamasznak kilenc óra az alvásigénye, és törekedni kell arra, hogy lehetősége legyen ennyit pihenni – hangsúlyozta Fogarassy Éva, aki azt javasolja, a gyerek este időben feküdjön le, és reggel időben kelljen fel. Ha nem megszokott, most sincs szükség délutáni alvásra.

A téli időszámításnak köszönhetően este korábban sötétedik, ez segíthet abban, hogy korábban fektessük le a gyerekeket. Az szakértő elmondása szerint, gyermekek körében igen gyakori problémája a krónikus alváshiány, ami nyomot hagy az egészségén. „Nagyon kevés olyan kamaszgyereket ismerek, aki a kilenc órát kialussza” – tette hozzá. Este – alvás előtt legalább egy órával – be kell sötétíteni, le kell csendesedni, nem szabad este tanulni és egyéb feladatokkal foglalkozni.

Fontos továbbá, hogy a nap megkezdése után közvetlenül érkezzen a reggeli, ugyanis az alvásunk, ébredésünk és a táplálkozásunk egymással ritmusban van – hívta fel a figyelmet az alvásterapeuta. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyerekek felkészítése az óraátállításra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást