eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Határozott időre szól a pedagógusbér-emelés?

Határozott időre szól a pedagógusbér-emelés?

A pedagógusok 2017 szeptemberi béremelése nem határozott időre szól - hangoztatta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azonban az InfoRádiónak elmondta, hogy dokumentumokkal tudják cáfolni Rétvári Bence államtitkár állításait.

"Az egyik ilyen dokumentum a Klebelsberg Központ elnökének, Solti Péternek a levele, amelyben felhívja a tankerületi igazgatók, a tankerületi centrumok vezetőit, illetve az iskolaigazgatók figyelmét, hogy a béremelés határozott időre szól. Pontosabban 2017. szeptember elsejétől egészen 2018. augusztus 31-éig.

A másik dokumentum egy úgynevezett átsorolási papír, amely egy, a 26. évét kezdő kétdiplomás tanítónő besorolását mutatja be 2017. augusztus 31-i és szeptember 1-jei bérével. Ebben a dokumentumban szintén külön ki van emelve, hogy egy tanítási évre szól" - sorolta a szakszervezeti elnök.

A PDSZ jogásza jogsértésekre is felhívta a figyelmet a nyugdíjba vonulási ügyekkel kapcsolatban, Mendrey László elmondása szerint ezek  elszaporodtak az utóbbi időben.

"Például az örökségi nyugdíj korhatárt elérő kollégáknak megszűnik a munkaviszonya, de sem felmentési időre, sem semmi másra nem jogosultak, így kénytelenek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűntét aláírni, így pedig

4-8 hónapnyi munkabértől esnek el.

Aki ugyanis az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte, legalább 25-30 évet kellett hogy dolgozzon a közoktatásban, így 4-8 hónap a felmentési ideje. Ennek a felét ki lehet, a másik felét ki kell adni a pedagógusnak. Az eddigi gyakorlat szerint az idő felében munkára kötelezték a tanárokat, a fennmaradó részt pedig kifizették. A most elterjedő, jogszerűtlen gyakorlattal ettől az összegtől esnek el a kollégák" - emelte ki Mendrey László.

Rétvári Bence a tanárok kéréséről

A pedagógusok béremelésének utolsó ütemére szánt – 40 milliárd forintos – keretösszeg minden évben rendelkezésre áll majd, ám arról, hogy ki milyen mértékben részesülhet benne, évről évre az igazgatók döntenek – mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence. Ezzel tesznek eleget a tanárok azon kérésének, hogy legyen a bérnek olyan eleme, amely teljesítmény alapján differenciálható, így az igazgatók motiválhatják az iskola dolgozóit – tette hozzá az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×