eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Még elküldheti őszi táborba a gyereket!

Még elküldheti őszi táborba a gyereket!

Tíz- és negyvenezer forint között már lehet találni egyhetes tábort az őszi iskolai szünetre - mondta az InfoRádióban a Táborfigyelő.hu vezetője Tóth Béla jelezte, idén nagyon keresettek az életmód- és főzőtáborok.

Az őszi szünet egy hetében is meg kell oldani a gyerekek felügyeletét, erre jó lehetőséget nyújtanak a táborok – mondta a Táborfigyelő.hu vezetője, hozzátéve, hogy vannak napközis és ottalvós változatok is, amelyek az egész picitől tizennyolc éves korig várják a gyerekeket.

„Majdnem olyan széles a paletta, mint a nyári szünetben. A lovastábortól kezdve az idegen nyelvűeken át a kézművesekig át minden elérhető. Nagyon népszerűek a fotós, az életmód- és főzőtáborok.”

Az idősebb gyerekeknek inkább az ottalvós, a kisebbek korosztálynak pedig a napközis táborokat keresik a szülők – mondta Tóth Béla. A Táborfigyelő.hu vezetője az egyhetes táborok árairól szólva kiemelte, a szórás, ahogy nyáron is, elég nagy.

„Lovastábor már tizenkétezer forintért van a honlapunkon, de negyvenezerért is lehet tábort találni. Az árak a nyári nagy kiugrásokhoz képest azért mérsékeltebbek.”

Meg lehet találni azt a tábort, amit elbír a pénztárcánk és megfelelő programot és felügyeletet biztosít a gyermeknek – hangsúlyozta a Táborfigyelő.hu vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×