Európa legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő térségének nevezte Közép-Európát a miniszterelnök - a nap hírei

InfoRádió
2017. október 26. 22:12
Novembertől jelentősen emelkedik az egészségügyi dolgozók bére - jelentette be Lázár János. Nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában a katalán elnök.

Európa legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő térségének nevezte Közép-Európát a miniszterelnök. Orbán Viktor a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán beszélt erről.

Novembertől jelentősen emelkedik az egészségügyi dolgozók bére - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az orvosok bére újabb 100 ezer forinttal nő. Döntött a kormány a kórházak adósságának rendezéséről is. Lázár János megerősítette azt is, hogy novembertől indul az elektronikus szolgáltatási tér az egészségügyben. A rendszer használatával elkerülhetőek lesznek a többszörös vizsgálatok, az elektronikus recept bevezetésével pedig az orvosok teljes képet kapnak a beteg kórelőzményeiről.

280 milliárd forintos ipartörténeti beruházást hajt végre a MOL Tiszaújvárosban - jelentette be a vállalattal közösen a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a petrolkémiai beruházáshoz csaknem 12 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány.

Tovább csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatottság a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A KSH adatai szerint a július-szeptemberi időszakban a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékra csökkent. Az érintett időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 451 ezer volt, 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az államfő kifogása ellenére sem változtatna a kéményseprésről már elfogadott szabályon az országgyűlés. A törvény megszüntetné a kéményellenőrzések kötelező megrendelését a családi házban élők számára. A Jobbik, az MSZP és az LMP felszólalója kifogásolta, hogy a kormányoldal kitart a kötelező ellenőrzés megszüntetése mellett.

Egy nappal meghosszabbítja az októberre szóló vasúti és autóbuszos tanuló havibérletek érvényességi idejét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A bérleteket november 5-e helyett november 6-án éjfélig használhatják a diákok.

Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a napokban állapodott meg Ausztria vezetésével. A 6 új átkelő közül 4 Győr-Moson-Sopron, 2 pedig Vas megyében létesül.

Nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában a katalán elnök. Carles Puigdemont hangsúlyozta: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat, amelyek indokolnák ezt a lépést.