A Fidesz visszafizettetne bizonyos kampánytámogatásokat

InfoRádió / MTI
2017. október 24. 17:53
A Fidesz azt javasolja, hogy ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson félszázalékos eredményt sem ér el, köteles legyen visszafizetni az államtól kapott összeget - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Ha pedig fennáll a visszafizetési kötelezettség, akkor az érintett párt legfőbb vezető testületének tagjai egyetemlegesen, teljes vagyonukkal tartoznának visszafizetni a támogatás összegét - mondta a kampányfinanszírozási törvény módosítását frakciótársával, Répássy Róberttel kezdeményező politikus. Hozzátette, indítványuk alapján

még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkozni kellene arról, hogy kik a párt legfőbb vezető testületének tagjai.

Gulyás Gergely indoklásul kifejtette: a 2014-es választás előtt elfogadott kampányfinanszírozási törvény az induló pártok és jelöltek között minden korábbinál lényegesen nagyobb esélyegyenlőséget teremtett.

Az ellenzéki pártok azonban több alkalommal kritizálták azt - folytatta -, hogy míg az egyéni jelöltek esetében ha valaki nem ér el 2 százalékos eredményt, a neki járó 1 millió forintos állami kampánytámogatást vissza kell fizetni, addig az országos listák esetében nincs ilyen küszöb.

Azt is megemlítette, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a múlt héten levélben fordult Kövér László házelnökhöz, és a korábban ellenzéki pártok által is megfogalmazott módosító indítványokkal megegyező tartalmú változtatást javasolt.

A frakcióvezető megjegyezte,

a törvénymódosítás kétharmados többséget igényel,

ezért a kormánypártok mellett legalább néhány ellenzéki képviselő támogatása is kell hozzá.

Reakciók

Az MSZP sajtóosztálya az InfoRádió megkeresésére későbbre ígért választ, munkatársuk csupán annyit közölt hogy a párt testületei megtárgyalják a kérdést és ezt követően hozzák nyilvánosságra álláspontjukat.

A jobbikos Dúró Dóra úgy látta, hogy – bár még pártja sem hozott hivatalos döntést – feltehetőleg támogatni fogják, hiszen korábban maguk javasolták a módosítást.

"És ha ezt akkor elfogadják, a 2014-es választásokat megelőzően, akkor nem okoztak volna 2014-ben 630 millió forintnyi kárt a magyar embereknek azáltal, hogy ezeknek a kamu pártoknak a finanszírozást kifizették, majd senki nem tudta behajtani rajtuk".

Felkerestük az LMP-t is, ám a pártnak a szocialistákhoz hasonlóan meg kell vitatnia, hogy támogatják-e a kormánypárti kezdeményezést, mielőtt nyilatkoznak.

Gulyás Gergely úgy látta, hogy ha az ellenzék ezt a módosítást nem támogatja, akkor kizárólagos politikai felelősség terheli őket a következő választások efféle visszaélései miatt.

Az Állami Számvevőszék közleményben üdvözölte, hogy korábbi javaslatai figyelembevételével módosulhat a kampányfinanszírozási törvény.