eur:
393.93
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lázár János megtalálta 1956 és 1989 árulóit

Több mint egy emberöltőnyi fejlődést és szabadságot vettek el az országtól 1956 árulói - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a forradalom évfordulója alkalmából a makóiaknak küldött üzenetében.

A makohirado.hu portálon hétfőn megjelent levélben a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus azt írta, a tettesek nem ismeretlenek, Kádár János és bűntársai, a pártállami elit.

Antall József gondolatát idézve kifejtette, a rendszerváltás eredendő bűne az volt, hogy "nem tetszettünk forradalmat csinálni". A bűnösök, 1956 árulói, nem egyszerűen szabadlábon maradhattak, de még hatalomban is - fogalmazott. Hozzátette: ez pedig nem csupán az ország igazságérzetét sértette, hanem a fejlődését is visszavetette.

A vértelen forradalomra, 1989-re ugyanis újabb árulás következett: a nemzeti érdek elleni politizálás, a szüntelen törekvés arra, hogy az országot "a multinacionális nagytőke legvidámabb barakkjává" tegyék - vélte a miniszter.

A 20. és a kora 21. században a forradalmat ellenforradalom, az előrelépést mindig visszalépés követte, így topogott az ország egy helyben negyven és aztán "nyolc éven" át. Ebből 2010-ben lett végképp elege a magyaroknak. Akkor a polgári erők történelmi felhatalmazást kaptak arra, hogy az elszabotált, elsikkasztott és félbehagyott rendszerváltást végre befejezzék - írta Lázár János. A magyar politikát a nemzeti érdek képviseletének és érvényesítésének rendeljék alá - fűzte hozzá.

A miniszter leszögezte, nyolc év alatt nem lehet több mint negyven év hibáit és bűneit orvosolni.

A megtorpanások és irányváltások okozta károkat csak akkor lehet kijavítani, Magyarország csak akkor tud visszatérni arra a pályára, amire '56 hősei októberben visszakormányozták, és amelyről a szovjet tankok a magyar kollaboránsaikkal együtt novemberben letérítették, ha "felhatalmazást kapunk a folytatásra". Ha a "Márciusban újrakezdjük!" jelszavát jövőre úgy aktualizálhatjuk, hogy "Májusban tovább visszük!", "Jövő tavasszal folytatjuk!" - írta a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Óvatos pluszban a tőzsdék

Óvatos pluszban a tőzsdék

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×