eur:
395.51
usd:
372.42
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
Ellenzéki pártok közösen koszorúztak a budapesti Nagy Imre-emlékháznál

Ellenzéki pártok közösen koszorúztak a budapesti Nagy Imre-emlékháznál

Az '56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori budapesti lakóházánál, a II. kerületi Orsó utcában az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője.

A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: az 1956-os ifjak nagyon szomorúak lennének, ha megélték volna azt, amit 2017-ben látni lehet. Úgy folytatta: a mai magyar kormány "erősen rímel" a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Ugyanúgy üldözi a vélemény szabadságát, kontrollálja a sajtót, akadályozza az emberek szervezkedését és a civilek életét ma Magyarországon. Az Orbán-kormány ugyanúgy korrupt, a fideszes, "állampárti" elitet és csatlósaikat gazdagítja - tette hozzá.

Ellenzéki pártok közösen koszorúztak a budapesti Nagy Imre-emlékháznál

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki anno "nagy hangon szónokolt" Nagy Imre újratemetésén, ma valahogy mintha "ki akarná hagyni" a forradalom miniszterelnökét a történelemből. Az elmúlt évben, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján alig jelent meg Nagy Imre neve, pedig örökségét ápolni kellene - fűzte hozzá.

Miért van az, hogy Orbán Viktor ennyire "el akarja takarítani" Nagy Imrét az útból? - tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Nagy Imre a magyar történelem egy kritikus időszakában vezetőként felismerte azt, amit Orbán Viktor "soha nem fog", mert nem áll érdekében és nem is akarja: hogy a magyar nép soha nem egyenlő a hatalmon lévő kormánnyal.

Kiemelte: a magyarok nem "homogén, gyűlölködő massza", amivé Orbán Viktor akarja tenni, vagy aminek láttatni akarja őket, hanem igenis szabadságszerető, okos, tehetséges és becsületes nép. A magyar szabadságot, a magyarok tehetségét nem lehet elnyomni akkor sem, ha "lényegében százszázalékosan" minden sajtóterméket megvesznek az "orbánisták", és ha a fejlődésre szánt európai uniós forrásokat "eltéríti" vagy "ellopja" a kormány - jegyezte meg.

A szocialista szónok szerint a magyarok igazi elnyomói "nem Brüsszelben vannak, hanem itthon, kormányon", azok, akik "elveszik a nép vagyonát", elveszik az ország szellemét, "lerombolják" az oktatását, "elveszik a magyarok egészségét, mert lerohasztják az egészségügyet".

A magyar nép akkor léphet előre igazán, ha nemcsak a külső elnyomó hatalmakkal szemben emeli fel a szavát, hanem a belső hatalom harácsolásával szemben is - mondta Kunhalmi Ágnes.

A beszédet követően koszorút helyezett el az emlékháznál Kunhalmi Ágnes mellett Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Mészáros Balázs, a Szolidaritás alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke és Turi Zoltán, a MoMa III. kerületi csoportvezetője.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Ezt követően az amerikai tőzsdék emelkedéssel próbálkoznak a Dow vezetésével. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×