Közlekedési túlélőkészlet a hosszú hétvégére

InfoRádió
2017. október 20. 18:45
Az október 23-i megemlékezések miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek 2017. október 20. és október 24. között Budapest I., II., VI. és XI. kerületében, illetve forgalmi változások Budapest-szerte. Íme a parkolási tilalommal és útlezárásokkal érintett területek listája.

I., II., VI. és XI. kerület

Megállási tilalmak

2017. október 20-án 20 órától 2017. október 24-én 4 óra 30 percig

  • a Budapest VI., Andrássy út páros oldali szervizútján a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,
  • Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,

2017. október 21-én 6 órától 2017. október 23-án 22 óráig

  • a Budapest VI., Eötvös utca mindkét oldalán az Andrássy út és az Aradi utca között,

2017. október 21-én 6 órától 2017. október 22-én 24 óráig

  • a Budapest XI., Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között,

2017. október 21-én 6 órától 2017. október 22-én 20 óráig

  • a Budapest II., Bem József téren az átkötő út menetirány szerinti jobb oldalán,

2017. október 21-én 20 órától 2017. október 22-én 20 óráig

  • a Budapest I., II. és XI., Döbrentei tér mindkét oldalán a Szent Gellért rakpart és a Várkert rakpart között,
  • Várkert rakpart mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Ybl Miklós tér között,
  • Ybl Mikós tér mindkét oldalán a Döbrentei utca és a Lánchíd utca között,
  • Lánchíd utca mindkét oldalán,
  • Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között,
  • Jégverem utca mindkét oldalán – járdán is – a Fő utca és a Bem rakpart között,
  • Bem rakpart mindkét oldalán a Jégverem utca és a Bem József tér között,
  • Bem József téren körben,
  • Fekete Sas utca mindkét oldalán a Tölgyfa utca és a Bem József tér között,
  • Henger utca mindkét oldalán a Tölgyfa utca és a Fekete Sas utca között,

2017. október 21-én 20 órától 2017. október 23-án 22 óráig

  • a Budapest VI., Andrássy út páratlan oldali szervizútján a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,

2017. október 22-én 20 órától 2017. október 23-án 22 óráig

  • a Budapest VI., Andrássy út mindkét oldali szervizútján az Oktogon és a Hősök tere között,
  • az Oktogonon körben,
  • az Eötvös utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Szófia utca között,
  • a Csengery utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,
  • a Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,
  • az Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
  • a Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  • a Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  • a Kodály köröndön körben,
  • a Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,
  • a Felsőerdősor utca mindkét oldalán az Andrássy út és Benczúr utca között,
  • az Aradi utca mindkét oldalán a Teréz körút és az Izabella utca között,
  • a Hunyadi téren a Vörösmarty utca és a Csengery utca között,

2017. október 23-án 0 órától 2017. október 23-án 22 óráig

  • a Budapest II., Marczibányi téren a Kis Rókus utca és a Lövőház utca között.

Útlezárások

2017. október 20-án 20 órától 2017. október 24-én 4 óra 30 percig

  • a Budapest VI., Andrássy út páros oldali szervizútját a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,
  • a Csengery utcát az Aradi utca és az Andrássy út között,

2017. október 21-én 22 órától 2017. október 22-én 1 óráig

  • a Budapest XI., Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között,

2017. október 22-én 13 órától 2017. október 22-én 17 óráig

  • a Budapest XI., Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között,

2017. október 22-én 18 órától 2017. október 22-én 19 óra 30 percig

  • a Budapest II., Bem József teret,
  • a Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Margit híd között,
  • a Bem József utcát a Tölgyfa utca és a Bem József tér között,
  • a Fekete Sas utcát a Tölgyfa utca és a Bem József tér között,

2017. október 23-án 6 órától 2017. október 24-én 4 óra 30 percig

  • a Budapest VI., Eötvös utcát az Aradi utca és a Szófia utca között,
  • a Csengery utcát az Andrássy út és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,
  • a Vörösmarty utcát az Aradi utca és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,
  • az Izabella utcát az Aradi utca és a Szófia utca között,
  • a Rózsa utcát az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  • a Szív utcát az Aradi utca és a Szegfű utca között,

2017. október 23-án 8 órától 2017. október 24-én 4 óra 30 percig

  • a Budapest VI., Andrássy utat az Oktogon és a Kodály körönd között,

2017. október 23-án 13 órától 2017. október 23-án 20 óráig

  • a Budapest VI., Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között,
  • a Kodály köröndöt,
  • a Szinyei Merse Pál utcát az Aradi utca és az Andrássy út között,
  • a Felsőerdősor utca mindkét oldalát az Andrássy út és a Benczúr utca között.

Szakaszos és időszakos lezárás

2017. október 22-én 16 óra 30 perctől 2017. október 22-én 18 óráig

  • a Budapest I., II. és XI. Műegyetem rakpart – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Várkert rakpart – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem felső rakpart – Bem József tér útvonalat.

V., VI. ÉS VIII. kerület

Megállási tilalom

2017. október 22-én 20 órától 2017. október 23-án 18 óráig

  • a Budapest V. és VIII., Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között,
  • a Báthory utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Vértanúk tere között,
  • a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Balaton utca és a Kossuth tér között,
  • a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között,
  • a Markó utca mindkét oldalán a Balassi Bálint utca és a Széchenyi felső rakpart között,
  • a József körút páros oldalán az Üllői út és a Nap utca között,
  • a Práter utca mindkét oldalán a Kisfaludy utca és a József körút között,

2017. október 22-én 20 órától 2017. október 23-án 24 óráig

  • a Budapest V., VI. és VIII., Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között,
  • a Pesti alsó rakparton a Markó utcai lehajtó és a Margit híd között,
  • a Széchenyi felső rakparton a Zoltán utca és a Széchenyi utca között,
  • a Széchenyi téren az Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban a szervizúttal párhuzamos szakaszon,
  • a Trefort utca páros oldalán,
  • a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Puskin utca és a Szentkirályi utca között,
  • a Rippl-Rónai utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Lendvay utca között,
  • az Eötvös utca páros oldalán a Király utca és a Szófia utca között,
  • a Podmaniczky utca mindkét oldalán a Vörösmarty utca és az Izabella utca között.

Útlezárások

2017. október 23-án 13 óra 30 perctől 2017. október 23-án 22 óráig

  • a Budapest VIII., Bródy Sándor utcát a Szentkirályi utca és a Puskin utca között.

Szakaszos és időszakos útlezárás

2017. október 23-án 16 óra 30 perctől 2017. október 23-án 17 óráig

  • a Budapest VIII., Corvin köz – József körút – Baross utca – Szentkirályi utca – Bródy Sándor utca útvonal.

Elvitt járművek

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállította el az illetékes hatóság járművüket, valamint a további teendőikről - közölte a rendőrség.

A telefonszám 2017. október 21-én 20 órától október 24-én 20 óráig üzemel.

A két lista itt és itt elérhető a rendőrség honlapján.