Új terhet kaptak a családi házban lakók

InfoRádió / MTI
2017. október 17. 13:13
A kötelező kéményellenőrzésről és a házi kutakról is döntött az Országgyűlés kedden. Létrejött a VIZEK, és megemelték a vízkészletjárulék-mentesen felhasználható vízmennyiséget. Változtattak a vízügyesek életpályarendszerén.

A Parlament megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.

A képviselők 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el a belügyminiszter ezt tartalmazó törvénymódosító csomagjának egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit.

Az elfogadott javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályok évenkénti, illetve kétévenkénti kéményellenőrzés lehetővé tételére kötelezték a családi házakban lakókat, ami adminisztrációs és időbeli terhet jelentett számukra. A jövőben azonban a tulajdonosok szükség szerint maguk rendelhetik meg az ellenőrzést és tisztítást egy általuk választott időpontra, így nem függnek a szolgáltató munkavégzési rendjétől - hangsúlyozta a belügyi tárca az előterjesztésben.

Ezt a megoldást élesen bírálták a kéményseprő szervezetek, mondván, a lakosság nem elég tudatos ahhoz, hogy rendszeresen tisztíttassa a kéményeket, és így csak a balesetveszély fog nőni.

Az ügyben közleményt adott ki a zöldombudsman is, aki életveszélyesnek tartja a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolását, és kérdésesnek tartja a fokozott lakossági felelősségvállalás elvárását. A jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula kiemelte: a kémények elhanyagolása

a lakások levegőjében megjelenő szénmonoxid miatt közvetlen életveszélyt, a közelben lakók számára állandó egészségügyi kockázatot jelent.

Továbbá a felelőtlen, szakszerűtlen lakossági fűtés a levegőszennyezés legfontosabb oka, amely megelőzi az ipari és közlekedési kibocsátásokat is.

A lakosság felelőssége miatt megnövekedett kockázat okán nőhetnek a lakás- és életbiztosítások díjai. A fűtési szezon kezdetén az Országos Mentőszolgálat is figyelmeztetett a fűtési eszközök megfelelő működésének, valamint a kémények tisztaságának ellenőrzésére, mert ezek elmulasztása súlyos szén-monoxid-mérgezéshez, tragédiához vezethet.

Döntés a házi kutakról

A törvénymódosító csomag emellett eltörli a házi vízigény kielégítésére szolgáló, 80 méternél sekélyebb kutak engedélyezési és bejelentési kötelezettségét. Továbbá kimondja, hogy azon kutaknál sem kell az eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat fizetni, ahol a vízjogi engedélyezési eljárás fennmarad.

Itt a VIZEK

A parlament a változtatásokkal létrehozta az uniós támogatással megvalósuló Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszert (VIZEK), amelynek célja az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárás elektronizálása, továbbá a vízkészletjárulék elektronikus megállapításának, bevallásának és megfizetésének lehetővé tétele.

Segítség a nagyvállalkozóknak

A Ház a mezőgazdasági célú vízhasználóknak megemelte a vízkészletjárulék-mentesen felhasználható víz­mennyiséget, amely így az öntözésnél 50 ezer köbméter/év helyett 400 ezer köbméter/évre, a halgazdálkodásnál és rizstermelésnél 150 ezer köbméter/évről 300 ezer köbméter/évre növekszik.

Változtattak a vízügyesek életpályarendszerén

A parlament a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatott több mint négyezer közalkalmazott életpályarendszerére vonatkozó szabályozást is hozott. Az érintettek illetményemelése két ütemben történik: idén szeptember 1-jétől, majd 2018. január 1-jei hatállyal szintén átlagosan 15-15 százalékkal növekedik a keresetük.

A módosítások érintik a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek mintegy 60 ezres hivatásos állományát is, akik a terveknek megfelelően 2018. január 1-jétől újabb, átlagosan 5 százalékos mértékű illetményemelést kapnak. A kormány tájékoztatása alapján az érintettek illetménye a jövő évtől már átlagosan 45 százalékkal haladja meg a 2015 előtti szintet, 2019. január 1-jétől pedig további 5 százalékos emelésre számíthatnak, amelyet egy későbbi javaslat tartalmaz majd.

Kétharmados ügyekben nem tudtak dönteni

Az Országgyűlés a törvénymódosító csomag kétharmados többséget igénylő passzusait nem fogadta el, miután azok nem kapták meg a szükséges számú szavazatot. Ezek az önkormányzati törvényt módosították volna nagyrészt azért, hogy megteremtsék a közigazgatási perrendtartási törvénnyel az összhangot.

Azt a rendelkezést viszont jóváhagyták a képviselők - mivel nem minősült sarkalatosnak -, amely alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározott kötelezettségek elmulasztása esetére közigazgatási szankciót állapíthat meg.