Így kell jól kezet mosni

Infostart
2017. október 15. 08:41
Október 15-e a Kézmosás Világnapja. Egy friss felmérés szerint a magyarok 75 százaléka fél attól, hogy tömegközlekedési eszközön vagy nyilvános mosdóban elkaphat valamilyen fertőzést - mondta el az InfoRádióban Rákay Erzsébet, a János Kórház Kórházhigiénés Osztályának vezetője.

Hogyan kell?

A kézmosás mindig szappannal történjen és az is fontos, hogy legalább húsz másodpercig dörzsöljük a kezünket, képezzünk rajta habot, mert ez oldja a szennyeződéseket és az esetleges mikrobákat is eltávolítja a kezünkről – hívta fel a figyelmet a János Kórház Kórházhigiénés Osztályának vezetője, hozzátéve, hogy a kezünknek rejtettebb zugait; az ujjak között, az ujjbegyek és a köröm alatti részeket se felejtsük el tisztításkor.

Rákay Erzsébet kiemelte, célszerű, ha kézmosás után egyszer használatos kéztörlőt alkalmazunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy előttünk is mindenki ugyanolyan gondosan mosott-e kezet, mint mi. A szakember azt tanácsolja, amikor hazaérünk, azonnal mossuk meg a kezünket.

„Akkor különösen, ha tömegközlekedéssel utaztunk, állatokat simogattunk.”

Félünk a fertőzéstől

Egy, tizenkét ország részvételével készült felmérés szerint azokban az országokban félnek az emberek a legjobban a környezetből elkapható fertőzésektől, ahol a legrosszabbak a higiéniai viszonyok.

„India, Mexikó van első helyen. De a magyar emberek is nagyon aggódnak, picit jobban is, mint a többiek. 75 százalék fél attól, hogy elkaphat valamilyen betegséget. A legtöbben - 62 százalék - attól félnek, hogy nyilvános mosdóban, vagy tömegközlekedésben – 45 százalék – elkap valamit.”

Rákay Erzsébet hozzátette, az adatokból az is látszik, hogy a nők kicsit jobban aggódnak, mint a férfiak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így kell jól kezet mosni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást