eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jobbik: a kormány hirdessen kilakoltatási moratóriumot a választásokig!

A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy azonnal hirdessen kilakoltatási moratóriumot a jövő évi választásokig a nehéz helyzetbe került devizahitelesek védelme érdekében.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet ígérete ellenére nem tudott érdemben segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek, sőt több a kilakoltatás, "mint a balliberálisnak nevezett gazdasági vészkorszakban".

Ennek hátterében az áll, hogy a kormány paktumot kötött a Bankszövetséggel és vállalta, hogy nem terheli tovább a pénzintézeteket az ügyfelek javára - fejtette ki, hozzátéve, szerinte a Fidesz ezzel elárulta a saját szavazóit is.

A Jobbik politikusa hangsúlyozta, pártja szemétdombra vágná ezt a rendezési csomagot, saját megoldási javaslatuk megvitatására pedig újabb devizahiteles kerekasztal-találkozót szerveznek, amelyre a károsultakat képviselő szerveztek vezetői mellett a kormány és a Bankszövetség tagjait is várják.

Z. Kárpát Dániel kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy "az ellenzékinek nevezett összefogási kísérletek" nem rendelkeznek azokkal a modern válaszokkal, amelyek képesek lehetnek a kormányváltásra, így arra a Jobbik az egyetlen valódi esélyes.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×