Ez lehetne a kötelező kéményseprés megszüntetése helyett

Infostart
2017. október 12. 10:59
A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete szerint a vidéki háztartások ötöde kéményellenőrzés nélkül maradhat idén.

A katasztrófavédelem 2016 júliusa óta 2600 településen ellenőrzi ingyen a kéményeket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint szeptember végi közleménye szerint több kéményt tudnak megvizsgálni, mint amikor ezt a munkát magáncégek végezték, hiszen ők olyan helyre is bejutnak, ahová más évtizedek óta nem volt képes. Erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék is.

Közben az Országgyűlés elé került egy törvénymódosítás, ami a családi házak esetében nem tenné kötelezővé a kémények ellenőrzését, hanem a lakókra bízná, hogy hívnak-e szakembert vagy sem. Ez ellen a Jobbik, az MSZP, a DK és a Párbeszéd is hevesen tiltakozott. A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete pedig megrendelt egy kutatást, ami Huszár Tibor elnök szerint független, sőt reprezentatív volt, és azt igazolta, hogy a Katasztrófavédelem a vidéki házak 20 százalékában nem fogja tudni elvégezni a kötelező kéményellenőrzést.

A magyar lakosság körében körülbelül 61 százalékánál végezte el a szolgáltatást a katasztrófavédelmi szerv – mondta az InfoRádiónak a testület vezetője.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság cáfolja az ipartestület állításait. Mukics Dániel, a szervezet helyettes szóvivője szerint mind a megfelelő létszámmal, mind a megfelelő eszközökkel rendelkeznek a feladat ellátására. A sormunka egész évben folyamatosan zajlik. Hozzátette: az ipartestület javaslata nem reprezentatív, hiszen a kéményseprés gyakorisága attól függ, hogy milyen fűtőeszközt használnak az adott otthonban.

Ha gázzal vagy zárt égésterű fűtőeszközzel, akkor oda csak kétévente érkezik kéményseprő az ingyenes sormunkára.

Huszár Tibor ismertette az ipartestület javaslatait is. Véleményük szerint semmilyen körülmények között nem kéne megszüntetni az égéstermék-elvezetők kötelező ellenőrzését, sokkal inkább a szolgáltatás felgyorsítását szorgalmazzák. Az érintettek feltehetően nem fogják megrendelni a vizsgálatot, önmagukat veszélyeztetve ezzel.

A Kéményseprők Országos Ipartestülete felajánlotta segítségét egy új kéményseprő-szervezet létrehozásához – jelezte az elnök.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Huszár Tibor a kötelező kéményellenőrzésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást