Brutális és fizikai üldöztetésről beszélt Orbán Viktor

InfoRádió / MTI
2017. október 12. 15:43
Orbán Viktor szerint Európa olyan bevándorláspolitikát erőltet, amely beengedi a veszélyes szélsőségeseket az unióba, a miniszterelnök azonban úgy véli, nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. Magyarország segíti az üldözött keresztények hazatérését – tette hozzá.

„Mi, magyarok azt akarjuk, hogy a szír, az iraki és a nigériai keresztények minél előbb visszatérhessenek arra a földre, ahol őseik már több száz év óta laktak” – fogalmazott a miniszterelnök a Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra című, a keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencián.

Szerinte Európa vezetőinek egy része olyan kevert társadalmat kíván létrehozni, amely néhány emberöltő alatt teljesen megváltoztatná a kontinens kulturális és etnikai arculatát és keresztény mivoltát. 

A kormányfő úgy véli, a keresztény közösségek számára a legfontosabb, hogy segítséget kapjanak a visszaköltözéshez, ennek legjobb módja, hogy az erőforrásokat az egyházakhoz juttatják el.

Az európai keresztényüldözésnél sokkal jelentősebb probléma az a "brutális és fizikai" üldöztetés, amelyet Afrikában és a Közel-Keleten kell elszenvedniük a híveknek – hangsúlyozta.

A legnagyobb veszély ma a keresztény gyökereit megtagadó európai elit közömbös, közönyös némasága

– tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő szerint a kereszténység ma a világ legüldözöttebb vallása, hiszen ma a világ 108 országában 215 millió keresztény ember szenvedi el az üldöztetés valamilyen formáját, a vallásuk miatt elnyomott öt emberből négy keresztény, és 2015-ben Irakban minden ötödik percben meggyilkoltak egy keresztényt vallási meggyőződése miatt.

Bár számos jószándékú és igaz keresztény politikus van Európában, de nincs elég politikai erejük, hogy meggyőződésük szerint cselekedjenek. Azonban Magyarország olyan stabil ország, ahol kétszer nyert kétharmaddal a kormányt vezető politikai erő, gazdasági hátországa szintén stabil, közgondolkodása pedig egészséges, ami azt jelenti, hogy mi vagyunk abban a helyzetben, hogy a keresztényüldözés ellen szót emeljük – véli a miniszterelnök. "Számunkra

Európa egy keresztény kontinens, így is szeretnénk megőrizni,

ha az egészet nem is tudjuk, legalább azt a szeletét, amit a magyarokra bízott a Jóisten" – fogalmazott.

A kormányfő arra kérte Európa politikusait, tegyék félre a "politikai korrekt beszédmódot, az emberi jogi óvatosságot", és tegyenek meg mindent az üldözött keresztények érdekében, ami hatalmukban áll.