INFORÁDIÓ
2021. április 19. hétfő
Emma

látás hónapja

szemüveg

munkaadó

kedvezmény

Egy munkahelyi kedvezmény, amit túl kevesen ismernek

Egy munkahelyi kedvezmény, amit túl kevesen ismernek

InfoRádió

Kevesen tudják, de létezik egy törvény, amely szerint a szemüvegesek számára a munkáltatónak biztosítani kell a munkavállaláshoz szükséges szemüveget.

Egy 1999-es rendelet szerint a munkáltató köteles látásvizsgálatra, foglalkozás-egészségügyi orvoshoz küldeni azokat a dolgozókat, akik rendszeresen, azaz legalább napi négy órában a képernyő előtt dolgoznak - írta a Világgazdaság alapján a hrportal.hu.

Erre a vizsgálatra még a képernyős munkavégzés megkezdése előtt sor kell kerüljön, és kétévente meg kell ismételni. A jogszabály nem rögzíti, hogy a munkáltató mekkora összeget köteles megtéríteni a szemüveg vagy a kontaktlencse árából.

A Magyar Látszerész Szövetség adatai szerint másfél millió magyarországi lakos még sosem vett részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól, ezért is hirdették meg a látás hónapját októberben. A rendezvényekhez kapcsolódóan 2015-ben 39 ezren, tavaly már 65 ezren vettek részt látásvizsgálaton.

Egy nemzetközi kutatás szerint 2050-re az európai lakosság fele távollátó lesz, a 20–40 évesek 55 százaléka lesz rövidlátó, a 80 éveseknél pedig a mostani hússzorosára nő a rövidlátók aránya.

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018