Hiánycikk az agyhártyagyulladás elleni oltás - lapszemle

Infostart
2017. október 9. 08:08
A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy népszavazás után épülhet a börtönkórház Berettyóújfaluban. A napi.hu szerint Lengyelországban is bevezethetik a chipsadót.

A Magyar Idők arról ír, hogy sok helyen hiánycikk az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni vakcina, miután, bár csak ajánlott védőoltásról van szó, egyre több szülő szeretné beoltatni vele gyermekét. A gyártó szerint nincs szó általános készlethiányról, a házi gyermekorvosok azonban egyértelműen akadozó ellátásról számolnak be, valamint arról, hogy a fokozott kereslet miatt az egyébként is drága, adagonként 27-28 ezer forintos oltóanyagért már 35-40 ezer forintot is elkérnek a patikákban

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy népszavazás után épülhet a börtönkórház Berettyóújfaluban. A lap hangsúlyozza, hogy többen voksoltak ugyan a rabkórház ellen, de a népszavazás érvénytelen lett, így felépülhet a város melletti intézmény. A vasárnap esti nem hivatalos eredmény szerint csak 3035-en voksoltak, ez a valamivel több mint 12 ezer választópolgárnak a negyede. A népszavazást azután írták ki, hogy májusban a helyi képviselők egyhangúlag támogatták egy önkormányzati terület átadását a börtönkórházat építésére, a lakossági felháborodás hatására a népszavazás kiírásáról döntöttek. A támogatók hosszú távon a városi kórház közpark fejlesztését és 180 új munkahely létrejöttét várják a beruházástól.

Több mint 16 százalékkal 105 ezer tonnára csökkent az év első hét hónapjában a magyar baromfihús exportja, miközben a húsimport 84 százalékkal 42 ezer tonnára bővült - írja a Világgazdaság. Szakértők szerint a negatív folyamatot a madárinfluenza okozta, a legtöbb baromfihúst Romániába, Ausztriába és Németországba szállították.

A Portfolio olyan milliárdosokról készített összeállítást, akik hirtelen elvesztették az egész vagyonukat. Vannak köztük olyanok, akik újra meggazdagodtak, de olyanokról olvasni lehet, akik épp börtönbüntetésüket töltik. Többek között Sean Quinn Írország leggazdagabb embere volt, de a 2008-as válság utána a 4,7 milliárd eurós vagyonnal rendelkező üzletember 6 milliárdos veszteséget könyvelhetett el, börtönbe is került, azóta online fogadóirodákat működtet. A listán megtalálható Donald Trump amerikai elnök is, aki korábban több milliárd dollárt is vesztett.

A Napi.hu arról ír, hogy sajtóhírek szerint Lengyelországban is bevezethetik a chipsadót. A gazdasági portál kiemeli, hogy a lengyel kormány az elhízási elleni küzdelemre hivatkozik. Lengyelországban azok a cégek fizetnék ezt az adónemet, amelyek termékei nagy mennyiségű cukrot tartalmaznak, nemcsak az édességgyártók, hanem üdítőital előállítók is, de érintheti a túl sok sót tartalmazó árukat is. Magyarországhoz hasonlóan, egyes Európai Uniós országokban és az Egyesült Államok több pontján is van hasonló adónem.

A Magyar Idők arról ír, hogy a főképp Kínából érkező hamisított áruk miatt hosszú évek óta csak a megtermelt méz 35 százalékát tudják eladni a magyar termelők, azt is féláron. A rossz exportlehetőségek miatt egyre többen kiszállnak az üzletből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást