Figyelem, már fagyni fog

InfoRádió
2017. október 7. 11:27
A hétvégén lehetnek esők, éjszaka pedig fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet

Szombaton gomolyfelhős, napos idő lesz, néhol gyenge zápor kialakulhat. Az éjszaka második felétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb hajnalban északnyugaton lehet kisebb eső. 

Vasárnap a Tiszántúlon is megnövekszik, majd délután nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, elszórtan várható eső, záporeső. Ma a többfelé erős, a Dunántúlon néhol viharos északnyugati szél délután mérséklődik.

Éjszaka többnyire mérséklet marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkülhet meg a délnyugati szél. Vasárnap megélénkül, helyenként meg is erősödik a nyugati, északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugos tájakon 0, -2 fok is lehet, de talajmenti fagy főként a Dunától keletre másutt is valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12 és 17 fok között várható.