Lázár jó hírekkel kényeztette a nyugdíjasokat

InfoRádió
2017. október 5. 15:09
A nyugdíjprémium, a nemzeti konzultáció és a turizmus is téma volt a századik Kormányinfón.

Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azzal indokolta, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

Emellett az októberi és novemberi gazdasági adatoktól függően a kormány azt szeretné, ha

decemberben ismét Erzsébet-utalványt adhatna a nyugdíjasoknak,

ahogy az előző évben is.

A tárcavezető elmondta, hogy 21 milliárd forintos óvoda- és bölcsődefejlesztési programot fogadott el a kormány a Kárpát-medencében, ebből a következő években további 12 ezer férőhely jöhet létre. Minden határon túli családnak is biztosítani akarják, hogy magyar óvodába vagy bölcsődébe küldjék gyermekeiket.

Bejelentette azt is, hogy a 2030-ig terjedő időszakban

600-800 milliárd forint többletforrást áldoznak a turizmusra,

ami a növekedés záloga lesz.

Lázár János beszámolt arról is, hogy egymillió nemzeti konzultációs kérdőív már elkészült, azok kiküldése megkezdődött. Minden választónak lehetősége lesz véleményt nyilvánítani. A kormány csak akkor tud eredményt elérni, ha a választók vele együtt dolgoznak – fejtette ki.

A kötelező bevándorlóelosztási kvóta megbukott - jelentette ki a miniszter. Noha az Európai Bizottság győzelmet hirdetett a kötelező kvótáról, a valóság az, hogy a kvóta megbukott, hiszen egyedül Málta teljesítette a rá kiszabott kvótát. Kötelezettségszegési eljárás azonban csak három tagállammal szemben indult – emelte ki.

Megerősítette, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek miniszterelnökei az októberi Európai Tanács-ülés előtti este munkavacsorát tartanak.