Jó hírt kaptak a nyugdíjasok - a nap hírei

InfoRádió
2017. október 5. 22:20
Lesz nyugdíjemelés és ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor Erzsébet-utalványt is kapnak a nyugdíjasok - hangzott el a Kormányinfón. A határon túli magyarság alsó és középső rétegeinek erősítését nevezte a nemzetpolitika feladatának egy erdélyi lapinterjúban Orbán Viktor. Magyarország kényszerhelyzetben van a földgáz behozatalával a külügyminiszter szerint. A nap legfontosabb hírei október 5-én.

Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében - jelentette be Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány vizsgálja a Czeglédy-ügyben károsult diákok megsegítésének lehetőségét. Lázár János kitért arra is, hogy a kormány nem módosítja a civil és a felsőoktatási törvényt sem.

A határon túli magyarság alsó és középső rétegeinek erősítését nevezte a nemzetpolitika feladatának egy erdélyi lapinterjúban a miniszterelnök. Orbán Viktor a Krónika erdélyi magyar napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a határon túli magyarság törzsét, a kevésbé képzett, asszimilációnak jobban kitett alsó és középső rétegeit kell a következő évek magyar nemzetpolitikájának erősítenie.

Az államfő szerint Magyarország nagyot lépett előre az euró bevezetéséhez szükséges feltételrendszer teljesítésében. Áder János a Figyelőnek adott interjúban beszélt erről. Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója korábban úgy vélte: nem kizárt, hogy Magyarország előbb rá lesz kényszerítve arra, hogy csatlakozzon az euróövezethez.

A napokban már a megemelt bérek érkeznek a pedagógusok számláira. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte: jövőre az ideinél 117 milliárddal többet különített el oktatásra a kormány.

Elismerte a kormány bürokráciacsökkentési programjának kudarcát a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Csepreghy Nándor a Portfolio konferenciáján úgy fogalmazott: a bürokratikus intézményrendszert sikerült ugyan átalakítani, de a létszámcsökkentés nem valósult meg.

Magyarország kényszerhelyzetben van a földgáz behozatalával a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter újságíróknak arról beszélt, hogy három irányból, Szlovákia, Ausztria és Ukrajna felől érkezhetne gáz, de mindegyik vezetéken orosz gáz jönne. Elmondta azt is, Magyarország csak olyan megállapodásban érdekelt, amely a jelenleginél kedvezőbb árat tartalmaz, hiszen a földgáz világpiaci ára csökken.

A belügyminiszter szerint ha nem sikerül megvédeni a külső határokat, a schengeni térség nem lesz olyan, mint az elmúlt időben. Pintér Sándor a V4 országok belügyminisztereinek budapesti egyeztetése után elmondta: a visegrádi partnerek határozatot hoztak, hogy felajánlják a külső határral rendelkező tagállamoknak, szükség esetén részt vesznek azok védelmében.

A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a katalán parlament jövő hétfőre összehívott rendkívüli ülését, amelyen hírek szerint kikiáltanák a függetlenséget. A hétfői parlamenti napirend egyetlen pontja, hogy Carles Puigdemont, katalán elnök értékeli a függetlenségi népszavazás eredményét és hatásait.

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia. A testület indoklása szerint a 62 éves, japán születésű szerző a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért kapta.