Brutális hírek a bárányhimlőről - újra lecsap a járvány

Infostart
2017. október 4. 08:00
Több tízezer gyermek betegszik meg bárányhimlő-fertőzésben évente. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint orvosi és anyagi szempontból is érdemes beoltatni a gyermeket.

A bárányhimlőt a házi gyermekorvosoknak kötelező jelenteniük, ez alapján az elmúlt években a regisztrált bárányhimlősök számát harminc-negyvenezerre teszik – mondta el Póta György, hozzátéve, hogy ennél azonban nagyobb számokat is lehet hallani, mert nem biztos, hogy mindenkit bejelentenek.

„Egy kimutatás szerint ez a szám akár a duplájára is nőhet. Ez talán túlzás, de az biztos, hogy ennél több lehet.”

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke jelezte, hogy a bárányhimlő fertőzőképessége rendkívül magas,

egy beteg gyerek akár fél óra alatt megfertőzheti a teremben lévő összes többit.

Póta György hangsúlyozta, az óvoda három éves időtartama alatt végigsöprő két vagy három járvány valamelyikét szinte lehetetlen megúszni.

„A bárányhimlő elleni oltás nem kötelező, de a nem anyagi szempontok mellett

számolgatni is érdemes:

az oltóanyag ára nagyjából tízezer forint, a két oltás tehát húszezer forintba kerül. A betegség miatt viszont több hétre táppénzre kényszerül a szülő és az egyéb, olyan szerek megvásárlása, amelyek a gyerekek szenvedéseit csökkentik, is komoly kiadásokkal jár.”

Póta György beszélt arról is, hogy a bárányhimlőnek léteznek szövődményei is. Az évente negyvenezerből kétszáz olyan eset van, ami súlyos és intenzív kórházi kezelést igényel, akár maradandó – idegrendszeri vagy lágyrész - károsodással jár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bárányhimlő: érdemes oltatni?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást