Nem befolyásolja a nyugdíjak folyósítását, hogy a járandóságokat az Államkincstár fizeti ki - a nap hírei

InfoRádió
2017. október 3. 22:07
Egy-két hónap alatt készülhet el a szakértői vélemény a Római-parti védmű nyomvonalának harmadik kerület által javasolt változatáról. Nem befolyásolja a nyugdíjak folyósítását, hogy novembertől a járandóságokat az Államkincstár fizeti ki - ígéri Nemzetgazdasági Minisztérium. Három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat.

Egy-két hónap alatt készülhet el a szakértői vélemény a Római-parti védmű nyomvonalának harmadik kerület által javasolt változatáról - közölte a főpolgármester. Tarlós István az Inforádió Aréna című műsorában ugyanakkor úgy vélte, hogy a parti telkek kerítésének mentén csak akkor lenne értelme felépíteni a mobilgátat, ha ezt a változatot a civilek elfogadnák. Szerinte a 3. kerület javaslata a tiltakozók szempontjából nem jelent változást, ezért a főpolgármester azt kommunikációs trükknek tartja. Hangsúlyozta: ez a változat is parti védmű lenne, csak körülbelül nyolc méterrel feljebb, és 3 milliárddal drágában, mint az eddigi tervben szerepelt.

Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete. A rendkívüli ülésen született döntés értelmében az Erzsébet körút, a Király utca, a Károly körút és a Rákóczi út által határolt területen működő vendéglátóipari egységek ügyében lesz referendum. A képviselő-testület nem támogatta azokat a javaslatokat, amelyek szigorították volna az üzletek éjszakai nyitvatartásának rendjét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nem befolyásolja a nyugdíj folyósítását, hogy novembertől az Országos Nyugdíj Főigazgatóság helyett a Magyar Államkincstár teljesíti a kifizetéseket. A tárca azt hangsúlyozza: postai kézbesítésnél november 15-től, illetve december 4-től kezdődően 12 munkanap alatt, míg bankszámlára átutalásnál november 10-én, majd december 4-én érkeznek a nyugdíjak.

A nyugdíjrendszerek szükséges reformjára hívta fel a figyelmet a Világgazdasági Fórum. A Magyar Nemzet által közölt tanulmány szerint az egész fejlett világnak szembe kell ezzel néznie a következő egy-két évtizedben. A felmérés szerint Magyarországon nemcsak az alacsony születésszám jelent gondot, hanem az is, hogy nagyon sokan csak a minimálbér után fizetnek járulékokat.

Jóváhagyta az országgyűlés, hogy 2020-tól Csongrád-Csanádra változzon Csongrád megye neve. A Makóról indult névváltoztatási kezdeményezést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vitte a parlament elé. A miniszter korábban szimbolikus jelentőségűnek nevezte a névváltoztatást, utalva arra, hogy a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.

Az amerikai űrkutatási hivatalnak is szállít majd elektromotorokat a bővítés után a Maxon Motor Hungary veszprémi gyára - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a veszprémi üzemben készülő berendezéseket a NASA a következő Mars-szondákban fogja használni. A 102 új munkahelyet teremtő 4,2 milliárdos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója jelezte: pártja a korábbiakhoz hasonlóan kész együttműködni a számvevőszékkel, de annak ellenőrei adminisztratív akadályokat gördítenek az adatok átadása elé. Az ÁSZ erre válaszul közölte: a szervezet a tervezett ellenőrzés minden lépéséről tájékoztatta a Jobbikot.

A gravitációs hullámok kutatásában elért eredményeiért három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia stockholmi bejelentése szerint Rainer Weiss, Kip Thorne és Barry Barish a díjazott. A díjakat az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

Valóságos fegyverarzenált találtak az amerikai nyomozók a Las Vegasi lövöldöző otthonában, azt azonban továbbra sem tudják, miért hajtotta végre a tömegmészárlást. Az Iszlám Állam ugyan magára vállalta a támadást, de a hatóságok szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy a 64 éves férfinek nemzetközi terrorista kapcsolatai lettek volna. A támadó egy Las Vegas-i szálloda 32. emeletéről nyitott tüzet egy koncert résztvevőire - 59 embert megölt és több mint ötszázat megsebesített.

Franciaországban nagy többséggel jóváhagyta az új terrorelhárítási törvénytervezetet a nemzetgyűlés. A szabályozás átülteti az általános jogba a rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét. Az elfogadott szöveg a jövő héten a szenátus elé kerül megvitatásra, majd a végső nemzetgyűlési szavazás október közepén várható.

Kiutasított 15 kubai diplomatát az Egyesült Államok. A döntés válaszlépés arra a hosszú hónapok óta húzódó ügyre, amelynek főszereplői az Egyesült Államok havannai nagykövetségének rejtélyesen megbetegedett munkatársai. Amerikai vélemény szerint akusztikus támadás áldozatai lettek. Kuba tagadta, hogy bármi köze is volna a megbetegedésekhez.

Ismét hatmillió fölé emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb sörfesztiválján, a kedd este véget érő müncheni Oktoberfesten. A szervezők előzetes becslése szerint 6,2 millióan látogattak el a rendezvényre, ami több mint félmilliós növekedés tavalyhoz képest, amikor a terrorveszély és a rossz idő miatt másfél évtizedes mélypontra, 5,6 millióra süllyedt a látogatók száma.