Menekülnek az orvosok

Infostart
2017. október 3. 10:45
Az Európai Unió egyik pillére a munkavállalók szabad mozgása. Ez nagy lehetőséget jelent ambíciózus dolgozók számára, illetve azoknak, akik magasabb fizetésre vágynak. Ennek az orvosok sem tudnak ellenállni, így az elmúlt húsz évben Magyarországon közel négyezer orvos döntött úgy, hogy más országban próbál szerencsét.

A Politico az Európai Bizottság adatai alapján kimutatta, hogy az orvosok és nővérek az EU-n belül oda mennek, ahol jobban megfizetik őket – áll az Index cikkében.

Jellemzően keletről vándorolnak nyugatra. Ennek oka, hogy míg a nyugat-európai országok évente 3-4 ezer eurót (körülbelül 10 millió forintot) költenek egy főre, addig keleten ennek csupán harmadát vagy negyedét.

Hazánkban átlagosan évi 1371 eurót költenek egy egészségügyi dolgozóra.

A fiatalok elvándorlása azért jelent különösen nagy problémát, mert orvosok tekintetében is elöregszik az EU. Az orvosok harmada 55 éves vagy annál idősebb. Az Európai Bizottság (EB) előrejelzései alapján pár éven belül a folyamat felgyorsul, becslések szerint évente az orvosállomány 3,2 százaléka fog nyugdíjba menni az unióban.

Magyarország, a nagy vesztes

Orvoselvándorlás tekintetében Magyarország a 6. az EU-ban. A magyar orvosok többsége a három legnépszerűbb úti célt választotta: Nagy-Britanniát, Németországot és Svédországot.

Hazánkban az elvándorlás százezer lakosra jutó aránya nővérek és ápolók esetén 34,3 fő, orvosoknál ez a szám 20,2. 

Az EB adatai szerint Magyarország célországként rangsor alapján a középmezőnyben van, de valójában nem érkeznek sokkal többen hozzánk, mint a sereghajtókhoz.

Kijelenthető, hogy Magyarország vesztese ennek a folyamatnak

– vonja le a következtetést az Index.

A V4 országok közül Magyarországról, Szlovákiából és Lengyelországból hasonló számú orvos megy nyugatra. Csehországból azonban alig mennek el, és jóval többen érkeznek, leginkább Szlovákiából.

Nyugati tendenciák

Meglepő lehet, hogy Nyugat-Európából is sokan vándorolnak el, például Németországból, de ezek a mozgások jellemzően Nyugat-Európán belül maradnak, hogy az emberek legalább ugyanolyan bérekért dolgozhassanak, amilyenek hazájukban is megkereshettek volna. Érdekes azonban, hogy Olaszország esetében orvos-szempontból elvándorlás és bevándorlás tekintetében nem sokkal jobb a helyzet, mint a V4 országaiban.