eur:
393.81
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Balmazújváros polgármestere

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt öt év próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetésre ítélte Veres Margit (független) balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a bíróság vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek az ügy elsőrendű vádlottját, aki korábban a város jegyzője, majd a járási hivatal vezetője volt.

A bíróság első fokon az ügy másodrendű vádlottját is elmarasztalta: K. Sándor helyi vállalkozót hivatali kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre felfüggesztve.

Az elsőrendű vádlottnak emellett 800 ezer forint, a másodrendű vádlottnak pedig 500 ezer forint pénzbüntetést is meg kell fizetnie. Az eljárás másfél millió forintos bűnügyi költségét a két vádlottnak felerészben kell rendeznie. Az ítélet nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×