Lesöpörték a pártok az NVI választási javaslatait

Infostart
2017. szeptember 29. 13:07
Áprilisban vagy májusban lehetnek az országgyűlési választások - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona kiemelte, hogy jelentősen nem változtak a választási szabályok, pedig a testületnek voltak erre vonatkozó javaslatai.

Várhatóan áprilisban vagy májusban lehetnek az országgyűlési választások, erről a köztársasági elnök több egyeztetés után dönt majd - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Jelezte, két hétvége nem jöhet szóba: az egyik húsvét, a másik pünkösd. A lehetséges dátumok: április 8., 15., 22., 29., május 6., 13. vagy 27.

 A Nemzeti Választási Iroda elnöke hangsúlyozta, hogy jelentősen nem változtak a választási szabályok, pedig a testületnek voltak erre vonatkozó javaslatai.

"Sajnos semmilyen változás nem történt. A választások után abban bizakodtunk, hogy sok-sok eljárási kérdésben tudunk javaslatot tenni.

Volt is egy komoly javaslatcsomagunk, aztán abból lett egy kisebb, és végül abból sem lett semmi.

Az  idén tavasszal volt egy egyeztetés a frakcióval rendelkező parlamenti pártok képviselőivel, és ott egyöntetűen azt mondták, hogy nem tudják támogatni a javaslatainkat, mert ők csomagban gondolkodnak, és összekötötték volna a kampány, a médiakezelés vagy a külföldön dolgozók levélszavazásának kérdésével is" - mondta az NVI elnöke.

Utóbbi kérdésben úgy nyilatkozott, alapvetően politikai döntés született arról, hogy hogyan szavazhatnak a külföldön élő magyarok, és jelenleg a lakcím kérdése dönti el, hogy hogyan szavazhatnak a külföldön élő magyar állampolgárok. A határon túli magyarok lakcím nélkül levélben és csak listára voksolhatnak, a külföldön dolgozó, de hazai lakhellyel rendelkezők viszont csak személyesen, viszont egyéni jelöltekre és listára is.

"Ez a megkülönböztetés alapvetően politikai kérdés,

de van benne logika is, mert mi a különbség a külföldön dolgozó, de magyarországi állandó lakcímmel rendelkező és a Magyarországon állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állapomlgárok között. Kint dolgozik, nem sokat tud Magyarországról, miért van több joga egyéni választókörzetben is szavazni, mint a másiknak, aki csak az országos pártlistára szavazhat. A megkülönböztetést lehet így is nézni"  - mondta Pálffy Ilona.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke arról is beszélt, hogy más országokban mi a gyakorlat a külföldön élők szavazásakor, és kiderült, vanak olyan választási rendszerek, ahol

csak azok szavazhatnak, akik adót is fizetnek a hazájukban. 

Pálffy Ilona hozzátette: az Alkotmánybíróság is megerősítette, hogy külföldön élő és a határon túli magyarokra nem ugyanazok a választási szabályok vonatkoznak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pálffy Ilona: a lakcím dönt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lesöpörték a pártok az NVI választási javaslatait
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást