A Fővárosi Közgyűlés megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről

InfoRádió / MTI
2017. szeptember 27. 13:10
Megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A testület nem támogatta a Lányi András író, filozófus által készített, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot, és kimondta azt is, hogy változatlanul fenntartja a korábbi, a part menti nyomvonalat támogató határozatát.

A Lányi-féle javaslatot 9 igen és 19 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett utasították el. A képviselők 19 igen vokssal, 9 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett döntöttek arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés változatlanul fenntartja az április 5-i határozatát, amelyben kimondta, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra".

A közgyűlési teremben jelen voltak a part menti változatot támogató és az azt ellenző civilek, akik molinókon és magasba tartott táblákon fejezték ki véleményüket.