Vége lehet a börtönök túlzsúfoltságának

Infostart
2017. szeptember 25. 20:55
Eredményesen zárult a nyolc új börtönre kiírt pályázat, de azt még nem hozták nyilvánosságra, hogy mely cégek vesznek részt az építésben. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint még folynak a tárgyalások.

2010 óta folyik a börtönökben az úgynevezett férőhely-bővítési program, amelynek részeként már korábban is négy börtönben, több mint nyolcszázzal nőtt a férőhelyek száma. A program keretében pedig további nyolc új börtön építését tervezik.

A Magyar Nemzet információi szerint a börtönépítésre ismételten kiírt közbeszerzés most eredményes volt, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mely cégek építik majd meg. A tárgyalások még tartanak - tudta meg az InfoRádió.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője, Orosz Zoltán korábban kiemelte: Kunmadarason ezer fő, míg Ózdon, Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón 500 fő elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézet létesül. Így

a telítettség várhatóan 100 százalék alá fog csökkenni.

Korábban 40 település nyújtott be pályázatot és vállalta, hogy új börtönnek ad otthont, de csak nyolc olyan város volt, amely megfelelt a támasztott követelményeknek. Az értékeléskor ugyanis figyelembe vették

  • a terület fekvését,
  • méretét,
  • beépíthetőségét,
  • területi besorolását,
  • közművekkel ellátottságát.
  • Emellett speciális feltételek is szerepet játszottak a pályázatok elbírálásában, például a lakott területtől való távolság.
  • Figyelembe vették a döntésnél azt is, hogy van-e lehetőség a fogvatartottak több mint felének intézeten kívüli vagy a börtönbe betelepülő munkáltatására.

Az első börtön a tervek 2018 májusában készül el. Jelenleg 29 büntetés-végrehajtási intézmény van az országban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vége lehet a börtönök túlzsúfoltságának
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást